Szórakozás

Ákos menedzsmentje iszonyú patáliát csapott egy Facebook-oldal miatt

A „Szegedi Kovács Ákos Fanclub” arra hívta fel a figyelmet, hogy a zenész nem sorolta fel a nők feladatai közt, hogy az ő koncertjeit látogassák.

Kövér László vasárnap eligazítást tartott arról, hogy mi a nők dolga, ehhez csatlakozott hétfőn Kovács Ákos dalcsináló, és elmondta, hogy a nőknek nem az a dolga, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak. Hanem?

A Szegedi Kovács Ákos Fanclub – mely korábban szobrot is emelt a művész úrnak a Tisza-parti városban – arra hívta fel a figyelmet, hogy a zenész által a nők feladataként meghatározott dolgok között nem szerepel az, hogy az ő koncertjét látogassák. Ezért csináltak egy Facebook-eseményt, amiben arra biztatják azokat a nőket, akik már vettek jegyet Ákos Aréna-béli koncertjére, hogy váltsák vissza, ha már úgysem mehetnek el.

Nem kellett sokat várni, hogy jelentkezzen a Szegedi Kovács Ákos Fanclub-nál Ákos menedzsmentjének képviselője a következő üzenettel:

Kérjük az oldal megszüntetését, ÁKos nevének , arcmásának jogosulatlan felhasználást nyilvánvalóan rosszindulatú, lejárató jellegű célokra.

Arról nyilván hosszan lehetne vitázni, hogy egy közszereplő közszerepléséről lehet-e nyilvános véleményt alkotni, illetve le lehet-e írni egyáltalán bárkinek Ákos nevét (le), de a szegediek válasza egészen parádés volt:

Én is üdvözlöm önt. Ákos arcmását levettem, mert nem jó nézni. Azt hiszem a megmaradt tartalomban keresve se találnék jogsértést. Remélem sikerült ezzel megnyugtatnom önt, és foglalkozhat azzal, amivel egy asszonynak ilyen késői órán foglalkozni kell.

Ezzel már sikerült kivágniuk a biztosítékot, mert éles hangnemváltás következett be:

A nevét is vedd le, nevezd a sajátodra és írd ki rá, hogy gumiszoba. JÓ? Ja és rakd ki a sajátodat, hátha arra többen kattintanak. üdv: egy hölgy, nem asszony

A profilképből is szedd ki Ákosét, tedd csak a képedet, vállald az arcod, ha már gyűlölködésre adtad a lelkedki a

A Szegedi Kovács Ákos Fanclub már csak ennyit kérdezett vissza:

Gyűlölködés?

Erre még egy litánia érkezett:

Miért? Miről szól az oldalod? Nyilvánvalóan arról, hogy egy általad nem kedvelt emberből viccet űzz… Nem? Ezt már eljátszottátok anno egy nevetséges “szoborállítással”, hova tovább? Inkább a saját életeddel foglalkozz

A vita végére a szegedi „rajongók” parádés zárszóval tettek pontot:

Ez egy jó ötlet. Mindenki foglalkozzon a saját életével!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik