Gazdaság

A szerencse nem kedvez, jövőre kevesebb hosszú hétvégénk lesz

Az idei évben dőzsöltünk a hosszú hétvégékben, jövőre meglesz a böjtje.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons

Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

2015-ben nagyon szerencsésen estek a különböző ünnepek, így összesen 3 négynapos, és 4 háromnapos hosszú hétvégénk kerekedett.

Jövőre ennél kevesebbel kell beérnünk, és ráadásul lesz ledolgozós szombatból is kettő. Négynapos hétvégéből kettő lesz (szombati ledolgozás mellett), háromnaposból pedig négy. És lesznek olyan ünnepnapok is (kettő is), amelyek eleve hétvégére esnek, vagyis ugrik a hétköznapi szabadnap.

Nézzük, mire számítsunk. A négynapos hosszú hétvégék március 15-éhez (kedd) és november 1-jéhez (szintén kedd) kötődnek. A háromnaposak pedig január elsejéhez, húsvéthoz, pünkösdhöz (mint mindig) és a karácsonyhoz. Augusztus 20-a szombatra esik, október 23-a pedig vasárnapra, amikor egyébként is szabadnapunk van. (Január elseje is vasárnapra esik, már 2017-ben.)

Hosszú hétvégék 2016-ban:

Január 1-3. (péntek+ szombat és vasárnap)

Március 12-15. (kedd + a március 5-én, szombaton ledolgozott hétfő, valamint szombat és vasárnap)

Március 26-28. (húsvét; szombat, vasárnap, hétfő)

Május 14-16. (pünkösd, szombat, vasárnap, hétfő)

Október 29-november 1. (kedd + az október 15-én szombaton ledolgozott hétfő, valamint szombat és vasárnap)

December 24-26. (karácsony; szombat, vasárnap, hétfő)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik