Nagyvilág

Kövér László megjósolja az új világháborút

kover-laszlo(960x640).jpg (Array)
kover-laszlo(960x640).jpg (Array)
A házelnök a Felvidéken járt és százötvenezredszerre is elsiratta a nemzetállamokat és a kereszténységet. Szerinte migrációs ostrom alatt áll Európa, na meg ott a háttérhatalom.

Ostrom alatt állnak az európai alapértékek, a kereszténység és a nemzeti gondolat – jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken a felvidéki Csallóközcsütörtökben, ahol ünnepi beszédet mondott a felújított Fehér Kereszt szakrális emlékmű ünnepélyes felavatásán.

Kövér László párhuzamot vont a Fehér Kereszt felállításának “ostromidőszaka” – az első világháború kitörése előtti évek – és az emlékmű felújításának időszaka – a jelen – európai történései között.

“Amikor 1913-ban felállították ezt a Fehér Keresztet, Európa egymással szembe fordított nemzetei egymás életterének ostromára készültek. (…) Most, amikor helyreállítják a Fehér Keresztet, Európában ismét ostromidők járnak, szellemi ostrom alatt állnak az európai alapértékek, a kereszténység és a nemzeti gondolat, politikai ostrom alatt állnak a nemzetállamok, és migrációs ostrom alatt áll maga Európa is, azért mert a kontinensen kívüli erők ki akarják terjeszteni uralmukat és identitásukat Európára” – jelentette ki a politikus.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik