Belföld

Hét kislányt molesztált a békéscsabai fiatal – Enyhítették a büntetését

"Másra sem vágyok, minthogy ne az legyek, aki" - mondta a bíróságon.

Jogerősen nyolc év börtönbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla azt a békéscsabai fiatalt, aki hét kislányt molesztált 2011 és 2013 között.  A táblabíróság tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak és tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésnek bűntettében, valamint szeméremsértés vétségében mondta ki bűnösnek a jelenleg 23 esztendős vádlottat.

Az ítélet szerint a fiatal 2011 októbere és 2013 novembere eleje között hét kislányra rontott rá, fogdosni akarta őket. 2013. november 21-én kapták el.

Mindent beismert, az utolsó szó jogán a táblabíróság előtt úgy fogalmazott, nincs mentsége a történtekre, és szeretne még egyszer bocsánatot kérni a sértettektől, valamint hozzátartozóiktól. Elmondta, a börtönben pszichológus segítségét kérte, s “másra sem vágyik, minthogy ne az legyen, aki”.

Az ítélőtábla jogerős döntésével enyhített az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék által kiszabott tíz és fél fegyházbüntetésen. A bíró az ítélet indoklásakor kifejtette:  a törvényszék részben “tévesen minősítette a vádlott szeméremsértő cselekményeit”. A táblabíróság emellett enyhítő körülményként értékelte a vádlott személyiségzavarral járó betegségét, így elegendőnek látta a rövidebb időtartamú büntetés kiszabását – írja az MTI.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik