Forma-1

Alonso indulhat a pole pozícióból

A Forma-1-es hétvége hivatalos időmérő edzésén a Ferrari versenyzője szerezte meg az első rajtkockát.

A Ferrari szempontjából sorsdöntőnek bélyegzett Monzai Nagydíj időmérő edzésének első része nem okozott meglepetést, egyetlen egy váratlan esemény történt: Vitantonio Liuzzi műszaki hiba miatt feladta a küzdelmet a 20 perces időszak derekán. A legjobb időt Massa autózta, mögötte Alonso és Hamilton végzett. Kiesett Liuzzi mellett Kovalainen, Senna, Di Grassi, Trulli, Glock és Yamamoto.

A Q2-ben aztán ezúttal is előfordult az, amely már többször ebben az évben: a Williams mindkét pilótája, Hülkenberg és Barrichello is átvitte a lécet, azaz mindketten kvalifikálták magukat a legjobb tíz versenyző közé. Kiesett viszont – szintén nem először – Michael Schumacher, aki csak a 12. helyről indulhat a vasárnapi futamon. A legjobb időt ezúttal Alonso futotta Button és Hamilton előtt. Búcsúzott de la Rosa, Kobayashi, Buemi, Algersuari, Petrov és Sutil is.

A harmadik szakasz elején Alonso először került 1 perc 22 másodpercen belülre, és ezt az időt már senki sem tudta megjavítani a hátralévő hét percben. A második helyre a McLarennel versenyző Button, a harmadikra a másik Ferrarit vezető Massa futott be. A Red Bullok ezúttal nem domináltak.

Stefano Dominicali, a Ferrari csapatfőnöke a hét közepén azt mondta, ha ez a verseny sem jön össze a csapatnak, akkor feladják az idei világbajnokságot és a 2011-es autó fejlesztésére koncentrálnak. Most úgy tűnik, el kell halasztaniuk ezeket a feladataikat.

Eredmény – időmérő edzés, Monza:

1. Alonso – Ferrari 1:21.962
2. Button – McLaren-Mercedes1:22.084
3. Massa – Ferrari 1:22.293

4. Webber – Red Bull-Renault 1:22.433
5. Hamilton – McLaren-Mercedes 1:22.623
6. Vettel – Red Bull-Renault 1:22.675
7. Rosberg – Mercedes 1:23.027
8. Hülkenberg – Williams-Cosworth 1:23.037
9. Kubica – Renault 1:23.039
10. Barrichello- Williams-Cosworth 1:23.328
11. Sutil – Force India-Mercedes 1:23.199
12. Schumacher – Mercedes1:23.388
13. Kobayashi – Sauber-Ferrari 1:23.659
14. Buemi – Toro Rosso-Ferrari 1:23.681
15. Petrov – Renault 1:23.819
16. Alguersuari – Toro Rosso-Ferrari 1:23.919
17. de la Rosa – Sauber-Ferrari 1:24.044
18. Trulli – Lotus-Cosworth 1:25.540
19. Kovalainen – Lotus-Cosworth 1:25.742
20. Liuzzi – Force India-Mercedes 1:25.774
21. Glock – Virgin-Cosworth 1:25.934
22. di Grassi – Virgin-Cosworth 1:25.974
23. Senna – HRT-Cosworth 1:26.847
24. Yamamoto – HRT-Cosworth 1:27.020

Az időmérő edzést követően Vitalij Petrov, a Renault orosz, és Timo Glock, a Virgin német pilótája egyformán öt rajthelyes büntetést kapott. Előbbi azért, mert a tréning közben feltartotta Glockot, utóbbi pedig azért, mert a kvalifikáció után az autójában alkatrészt kellett cserélni, de a szabályok értelmében ez a verseny rajtjáig tilos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik