Szórakozás

Szavaztatok: Bereczki Zoltán nyerje a Sztárban sztárt

Tegnap megszavaztattuk a Hír24 olvasóit, ki a legesélyesebb a Sztárban sztár győzelmére.

A tegnapi szavazás szerint Bereczki Zoltán elsöprő győzelmet aratott: a Hír24 olvasóinak 46 százaléka szerint ő az, aki megnyeri a ma esti döntőt. Bereczkit 23 százalékkal Nótár Mary követi, a dobogó harmadik fokán pedig Varga Viktor áll 13 százalékkal. Bár Bereczki Zoltán örül, hogy ebben a szavazásban ő kapta a legtöbb szavazatot, egyáltalán nem biztos a dolgában.

“Tegnap este az Aktívban kiderült, hogy csupán egy-egy százalék választja el a versenyzők szavazatainak számát, úgyhogy nagyon szoros a mezőny. Természetesen nagyon szeretnék nyerni, tisztességesen dolgoztam az elmúlt hetekben az előadásokon. Mivel a zsűri most már nem szavazhat, a közönség kezében van a döntés” – reagált a Hír24 szavazására Bereczki Zoltán.

Az énekes-színész azt is hozzátette, korábban, a Nagy duett alatt szintén több előzetes szavazáson lett ő a befutó, a végén mégsem ő aratott győzelmet.

“Nem szeretnék semmit elkiabálni, a Nagy Duett előtt is hasonló volt a helyzet. Egyáltalán nem lehetek biztos a dolgomban, ezért arra buzdítom a közönséget ezúton is, hogy szavazzanak, mert most rajtuk múlik minden” – tette hozzá Bereczki.

Bereczki egyik zseniális alakítása a Sztárban sztár műsorában:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik