Belföld

Hetvenmilliós rablás Budapesten – Videóval

Elfogták az egyenruhások azt a háromfős társaságot, amelynek tagjai szeptemberben kiraboltak egy aranykereskedéssel foglalkozó céget Budapest VIII. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatása szerint egy 29 és egy 30 éves fővárosi férfi, illetve egy 25 éves szentendrei fiatalember ellen indult eljárás.

A jelenlegi adatok szerint az 29 éves támadó szeptember 11-én, délután fél 4-kor jelent meg a kiszemelt cég irodájában. Fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette az ott dolgozókat – három embert – majd felszólította őket, hogy adják át a pénzt, illetve az ékszereket. Amikor az egyik alkalmazott el akarta hagyni a helyiséget, a pisztoly markolatával több alkalommal megütötte, majd mindhármukat megkötözte. A 70 milliós zsákmányt ezután egy sporttáskába tette és eltűnt.

A rendőrök kideríttették: hogy a bűncselekményhez szükséges információkat a szentendrei fiatal adta, másik cinkosuk pedig a szervezésben segített. Hétfőn csaptak le rájuk. Jelenleg őrizetben vannak és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat is.

Olvasói sztorik