Pénzügy

72 éves nyugdíjkorhatárra számítanak a fiatalok

Egeszsegkerekparozas(650x433).jpg (idős és fiatal, kerékpározás, biciklizés, )
Egeszsegkerekparozas(650x433).jpg (idős és fiatal, kerékpározás, biciklizés, )

Erősödik a pesszimizmus a nyugdíjjal kapcsolatban, de az emberek fele ennek ellenére is csak legfeljebb havi ötezer forintot tartalékol nyugdíjas éveire.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons

Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

Egyre negatívabban látják az emberek nyugdíjba vonulásuk feltételeit: az UNION Biztosító által két éve feltett, majd idén megismételt kérdésekre adott válaszok alapján legalábbis egyre kisebb összegű nyugdíjra számítanak a megkérdezettek. A többség 68 éves nyugdíjkorhatárt jósol, a 25 év alattiak  átlagosan 72 évvel kalkulálnak. Azok, akik nyugdíj-előtakarékoskodnak, általában havonta 5-20 000 forint közötti összeget szánnak nyugdíjcélú megtakarításra.

2013-ban a válaszadók átlagosan fizetésük 63 százalékára taksálták a jövőbeli nyugdíjuk mértékét. Idén ez az arány 55 százalékra csökkent, vagyis a lakosság érezhetően borúlátóbbá vált az időskori nyugellátással kapcsolatban. A válaszadók ötöde szerint a nyugdíj mértéke a 40 százalékot sem fogja elérni. A fiatalok jóval kevésbé számítanak már az állami gondoskodásra: a 35 évnél fiatalabb korosztály szerint ez az arány éppen hogy átlépi az 50 százalékos szintet.

nyugdíj_1

A nyugdíjba vonulás idején érvényes nyugdíjkorhatárt a megkérdezettek átlagosan 68 évre teszik. Mivel a korhatár fokozatos növekedésére számít szinte mindenki, érthető módon a fiatalabbak (a 25-34 éves korosztályba tartozók) számolnak magasabb nyugdíjkorhatárral: átlagosan 72 évvel.

Noha a felmérés szerint a lakosság 85 százaléka azt gondolja, hogy jövőbeli nyugdíja nem lesz elég a megélhetésre, a megkérdezettek 37 százaléka jelenleg egyáltalán nem tud félretenni a nyugdíjas éveire. Azok, akik ilyen  céllal félretesznek, általában havonta 5-20 000 forint közötti összeget szánnak a nyugdíjcélú megtakarításokra.

nyugdíj_2

A nyugdíjra való felkészülésben előkelő helyen szerepelnek a kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítások (nyugdíjbiztosítás, önkéntes nyugdíjpénztár, NYESZ). A megkérdezettek 37 százaléka választott ilyen formájú  megtakarítást, 27 százalék valamilyen más pénzbeli megtakarítást (bank, egyéb biztosítós) preferál, de más öngondoskodási formák (ingatlan, értékes vagyontárgy, stb.) is előfordulnak a választott lehetőségek között.

Bár a felmérés adatai szerint a nyugdíj-előtakarékossági formák viszonylag népszerűek, még mindig alultájékozottak az emberek velük kapcsolatban.– hívja fel a figyelmet a biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója, Bóna Katalin. A megkérdezetteknek csupán 20 százaléka tudta pl. azt, hogy a nyugdíjbiztosításokba fizetett összegek után adójóváírás vehető igénybe. Ezért fontos azt is hangsúlyozni, hogy aki az idei évre járó adójóváírással is élni akar, annak feltétlenül az idei év végéig meg kell kötnie nyugdíj-biztosítási szerződését – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik