Sport

Hosszú milliókat kaszálhat, Cseh tovább javíthatja a rekordját

A magyar úszósport századik rövidpályás Eb-érme is megszülethet a 25 méteres medencébe kiírt, s e héten zajló kontinentális viadalon, amelynek az izraeli Netánja ad otthont. A szerdától vasárnapig, a szokásos négy helyett öt napig tartó Európa-bajnokságon a 27 fős magyar csapatból elsősorban Hosszú Katinkának, Cseh Lászlónak és Gyurta Dánielnek van esélye a győzelemre, akár több számban is.

Különösképpen igaz ez az 50 méteres medencében ötszörös vb-aranyérmes, rövidpályán hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok Hosszú Katinkára, aki nem kevesebb, mint 11 versenyszámban teszi próbára gyorsaságát és állóképességét. Tőle több érmet is vár a szakvezetés és ez szépen hozhat neki a konyhára, a kontinentális szövetség, a LEN ugyanis már korábban közölte, hogy az izraeli Eb legjobbjai pénzdíjat is kapnak.

Az egyéni eredményeket pontokra átszámító táblázat első tizenkét helyezettjét jutalmazzák mindkét nemnél úgy, hogy az abszolút legjobb férfi- és női úszó egyformán 20 ezer euróval (6,2 millió forint) gazdagodik. A második helyezettek “fejpénze” 18 ezer, a harmadikaké 15 ezer, a negyedikeké 12 ezer, az ötödikeké 10 ezer, a hatodikaké pedig nyolcezer euró, s még az ezresével csökkenő prémiumlistát záró 12. helyezettek is két-két ezer eurót kapnak.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A három pillangótávon és 200 méter vegyesen induló, nagymedencében olimpiai ezüstérmes, 25 méteresben kétszeres vb-második és kétszeres harmadik helyezett, Európa-bajnokságokon pedig nem kevesebb, mint 16 aranyat gyűjtő Cseh Lászlóval szemben is nagyok az elvárások. Ő az éllovas a rövidpályás Európa-bajnokságokon legeredményesebb magyar úszók örökrangsorában: a csütörtökön 30 éves klasszis a 25 méteres medencében rendezett kontinensviadalokon eddig 22 érmet gyűjtött: a már említett 16 arany mellett három ezüstöt és három bronzot.

Hasonlóan eredményes szereplést remélnek a 200 méteres mellúszás londoni ötkarikás győztesétől, a rövidpályán kétszeres világbajnok és hatszoros Európa-bajnok Gyurta Dánieltől.

Dobogóra állhat még Jakabos Zsuzsanna és Kapás Boglárka, továbbá Bernek Péter, Gyurta Gergely és Verrasztó Dávid is, illetve az ifjabb tehetségek némelyike ugyancsak szerezhet kellemes meglepetést Izraelben.

A korábbi rövidpályás Eb-ken a magyarok 95 medált úsztak össze, így nagyon is valószínűsíthető, hogy Netánjában meglesz a századik magyar érem is. Az előző “huszonötös” Európa-bajnokságon, amelyet 2013-ban a dániai Herningben rendeztek meg, a magyarok tíz medált szereztek öt arany, három ezüst és két bronz megoszlásban, s ezzel a válogatott másodikként végzett az éremtáblázaton.

A magyar csapat

férfiak:
Balog Gábor – 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát
Bernek Péter – 200 m gyors, 400 m gyors, 1500 m gyors
Cseh László – 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó, 200 m vegyes
Földházi Dávid – 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát, 100 m vegyes
Grátz Benjámin – 100 m pillangó, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Gyurta Dániel – 100 m mell, 200 m mell
Gyurta Gergely – 1500 m gyors
Kenderesi Tamás – 100 m pillangó, 200 m pillangó
Lavotha Oszkár – 50 m gyors, 100 m gyors
Lobanovszkij Maxim – 50 m gyors, 100 m gyors
Mészáros Márk – 50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors
Nagy Péter – 50 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes
Sós Dániel – 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Takács Krisztián – 50 m gyors, 100 m gyors
Verrasztó Dávid – 200 m pillangó, 400 m vegyes

nők:
György Réka – 200 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Hosszú Katinka – 400 m vegyes, 100 m hát, 100 m gyors, 100 m vegyes, 200 m hát, 200 m pillangó, 50 m hát, 200 m vegyes, 200 m gyors, 50 m gyors, 400 m gyors
Jakabos Zsuzsanna – 50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors, 200 m pillangó, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Joó Sára – 50 m gyors, 100 m gyors, 50 m hát, 100 m hát, 100 m pillangó
Juhász Adél – 400 m gyors, 800 m gyors
Kapás Boglárka – 200 m gyors, 400 m gyors, 800 m gyors
Molnár Flóra – 50 m gyors, 100 m gyors
Novoszáth Melinda – 200 m gyors, 400 m gyors
Sebestyén Dalma – 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell, 200 m vegyes
Szilágyi Liliána – 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó
Szokol Szonja – 50 m mell, 100 m mell, 50 m pillangó, 100 m pillangó
Sztankovics Anna – 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell

váltók:
4x50m férfi gyors
4x50m férfi vegyes
4x50m női vegyes
4x50m vegyes vegyes

Ajánlott videó

Olvasói sztorik