Sport

Szivós Márton megkapta a zöld jelzést

Az orvosi stáb úgy döntött, folytathatja a profi sportot a kezdődő infarktuson átesett világbajnok vízilabdázó. Naná, hogy folytatja!

Óriási érdeklődés mellett tartottak sajtótájékoztatót a férfi-vízilabdaválogatott klasszisának egészségi állapotáról. több mint 50 médiamunkás zsúfolódott be a Hajós-uszoda egyik különtermébe.

Hetek óta izgultak a sportbarátok (és a sportot nem kedvelők is), folytathatja-e a profi sportot Szivós Márton, aki április 4-én lett rosszul a Vasas elleni bajnoki mérkőzést után.


Szivós folytathatja a játékot
Fotó: MTI/Ilyés Tibor

A több hetes rehabilitációs időszak után a dr. Merkely Béla professzor által vezetett orvoscsoport úgy döntött, folytathatja. A professzor a keddi sajtótájékoztatón felidézte a történteket, majd a végén képletesen is átadta Marcit Benedek Tibor szövetségi kapitánynak.

„Április 4-én késő este Marcinak nagy mellkasi fájdalma kezdődött, ami után viszonylag gyorsan, egy órán belül, elsősorban sporttársai és edzői tanácsára a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára került, ahol azonnal koszorúérfestés végeztünk. Viszonylag kevés EKG-eltérés mellett, a jellegzetes tünetek miatt végeztük el azonnal a beavatkozást, amely feltárta a panaszok mögötti okot: a legnagyobb koszorúérnek a kezdetén egy döntően koleszterin tartalmú lerakódás megrepedt, rajta egy nagy vérrög keletkezett, ami akadályozta a véráramlást, de nem zárta el teljesen az ereket” – kezdte Merkely Béla.

“A beavatkozás lényegeként a vérrögöt eltávolítottuk, és ezt a sérült érfalat egy úgynevezett felszívódó hálóval fedtük, ezt követően a panaszok azonnal múltak. A laboratóriumi és az egyéb vizsgálatok aztán egy kezdődő, de a definíció szerint egy kis kiterjedésű szívizom infarktust igazoltak. Látván ezeket az eltéréseket, az a vélemény alakult ki az orvosi teamben, hogy ha a korai rehabilitációt meg tudjuk kezdeni, és ez a vízben történik az edzők segítségével, valamint egy 6-7 hetes kontrollnál a rendelkezésre álló, nem invazív vizsgáló módszerek, így a 24 órás EKG, a terheléses EKG, a szívultrahang, a koszorúér CT és a szív MR megnyugtató eredményt adnak, akkor adva van a lehetőség, hogy Szivós Márton a csapat rendelkezésére álljon.

Az eredmények nagyon megnyugtatóak, eltérést a szívben kizárólag – minimálisat – az MR-vizsgálattal tudunk kimutatni, a többi vizsgálat olyan, mintha soha nem lett volna Marcinak infarktusa. Ezek alapján, a leleteket összevetve, a team, amelyet én vezetek, úgy döntött, hogy amennyiben Benedek Tibor szövetségi kapitány igényt tart Szívós Márton játékára, akkor ennek egészségügyi akadálya nincsen” – foglalta össze a professzor, aki egyrészt példátlannak nevezi az esetet, hiszen nem ismer az irodalomból olyan sportembert, aki ezek után visszatért a “munkahelyére”, valamint az eset üzenetére is kitért.

„A történteknek minden magyar állampolgár számára az az üzenete, hogy ha egy heveny szívizom infarktus indul, akkor a gyors orvoshoz fordulás nemcsak a beteg életét menti meg, hanem a beteg mindennapi életformáját, tevékenységét is. Az érintett visszatérhet a társadalomba, és nem kell magát rokkantnak, vagy kevésbé értékesnek tartania. Naponta kapunk olyan betegeket, akik órákat, esetleg napokat várnak erős, tartós mellkasi fájdalmaik esetén, az élet elvesztésének veszélyével” .

Ami Benedek Tibort illeti. Nem is kérdés, hogy számít a barcelonai világbajnokság egyik hősére!

„Szeretném megköszönni a szakmai és orvosi stáb munkáját, ez csapatmunka volt, nagyon sokat dolgoztak azért, hogy most itt lehessünk. Nem véletlen ez a nagy érdeklődés, hiszen Marci személye nagyon fontos, nemcsak a sportágban, hanem a magyar sportban is. A sportpályafutása mellett az egészségéért is izgulhattunk. Ahogy korábban mondtam, én is elsősorban, mint barátomnak drukkoltam, és csak másodsorban szövetségi kapitányi minőségemben. Láttam a szemében, hogy nagyon aggódik, hogy abba kell hagynia a pályafutását. Nagyon örülök, hogy a csapat részévé válik ismét. Ahogy ilyenkor lenni szokott, már minden rajta múlik: egyrészt, hogy bekerüljön a csapatba, másrészt hogy jól játsszon az Európa-bajnokságon. Az a munka, amit elkezdtünk 5 héttel ezelőtt, szintén csapatmunka volt.

Rendelkezésre álltak olyan eszközök, amikkel pontosan ellenőrizhettük Marci szívritmusát terhelés közben is, meghatároztuk, mik azok a pulzusértékek, amiket elérhet, mi az az idő, ami a megnyugváshoz kell. Megvoltak az edzésmódszereink, amiket folyamatosan alkalmaztunk, közben növelni is tudtuk a pulzusszámot. Azt kell mondanom, hogy a nyári felkészülés kezdetére jó állapotba került Marci, minimális hátránnyal kell csak indulnia, amit az ő lelkesedése és szíve gyorsan pótolni fog” – foglalta össze Benedek Tibor.

Ami pedig Marcit illeti:

„Szeretnék köszönetet mondani elsősorban Tóth Marcinak és Sánta Daninak, az Uzsoki utcai kórháznak és Gábor Tóni bácsinak, hogy egyből felvették a kapcsolatot Merkely professzorral és a Városmajori Szívklinikával, ahol elláttak engem. Nekik is nagyon köszönöm. Mint ahogy Benedek Tibornak is, mert 5 héten keresztül folyamatosan együtt edzettünk. És egy fekete macskának, aki megijesztett három héttel ezelőtt, és sikerült túlélnem, ami nagyon megnyugtatott. Éhesen a sikerre kezdtem el a felkészülést. Nagyon örülök, hogy megkaptam az engedélyt a profi sportra. Azt gondolom, hogy nem mondhatok mást, én ott leszek az Európa-bajnokságon, úgy fogok teljesíteni” – mondta Szivós Márton.

A sajtótájékoztató után nem sokkal az is eldőlt, hogy Szivós a bajnok Eger csapatában játszik majd az őszi szezontól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik