Az előadás az Armel Opera Fesztivál versenydarabjának vendégjátékaként szerepelhet a Nemzeti műsorán Bartók Béla művével, A kékszakállú herceg várával együtt. Bár alapvetően az Armel programjai a Tháliában futnak, mindkét darab hatalmas zenekart igényel, így a célnak a Nemzeti Színház színpadtechnikája a legmegfelelőbb.
Havas Ágnes igazgató azt is elmondta: szóbeli megkeresésükre a Nemzetiben nemmel válaszoltak arra, hogy Alföldi produkcióját oda vigyék-e. Majd az írásbeli felkérésre olyan összeget határoztak meg – 5 millió forintot -, amelyre úgy gondolhatták, garantált visszautasítás lesz a válasz. Ám ebbe a szervezők – miután szükségük van a helyszínre – mégis belementek. Igaz, ez nagyobb anyagi terhet jelent majd a produkciónak és a nézőknek egyaránt: a jegyárak két és félszer drágábbak lesznek, mint a Tháliában.
A két egyfelvonásos darabot egyetlen előadáson lehet majd látni Budapesten, június 27-én. Míg az Eötvös-darabot Alföldi rendezi, Bartókét Nadine Duffaut.