Victor Ponta volt miniszterelnök a lemondásával az ország feldarabolását, Erdély és Moldva elszakítását akadályozta meg, amit külföldi titkosszolgálatok készítettek elő – állítja Ninel Peia szociáldemokrata (PSD) képviselő, akinek az összeesküvés-elméletét kedden ismertette az Adevarul című román liberális lap. Bár a tekintélyes hírportál azt gyanítja, hogy Peia csak Pontát próbálja “mosdatni”, vagy azért találta ezt ki, mert semmi mással nem tűnt ki a parlamentben, mégis részletesen ismertette a képviselő okfejtését, amelynek korábban több más portál, és a PSD-hez közeli Romania TV hírcsatorna is tág teret szentelt.
Ninel állítása szerint “egy budapesti egyetem laboratóriumaiban” született az az ördögi terv, amellyel egy spontán tömegdemonstrációt eltérítve akarták előkészíteni Románia három különálló köztársaságra szakítását. Elmélete szerint november 3-án, amikor a bukaresti Colectiv-klubban történt tűzvész nyomán 30 ezer ember vonult utcára tüntetni a román fővárosban, német állampolgárok vegyültek a tömegbe, amelyet a belügyminisztérium és a parlament “megrohamozására” uszítottak.
Kolozsváron már készenlétben állt – és áll most is – egy értelmiségiekből és üzletemberekből álló csoport, amely még aznap éjszaka kész volt kiadni Erdély függetlenségi nyilatkozatát, amely egy magyar irányultságú, német és orosz protektorátust élvező Erdélyi Köztársaság létrehozását jelentette volna
– idézte az Adevarul a PSD Ilfov megyei képviselőjét, aki szerint egy hasonló csoport állt készenlétben a moldvai Jászvásáron (Iasi), hogy kikiáltsa Moldva függetlenségét, de csak azért, hogy egy-két éven belül egyesüljön Moldova Köztársasággal, “Moszkva 100 százalékos befolyása” alatt. Mivel miniszterelnökként Ponta megkapta a szükséges információkat, “felelősségteljes gesztusával”, azonnali lemondásával sikerült kifognia a szelet az összeesküvés vitorláiból – állította a PSD képviselője, aki a Nemzeti Információs Egyetem harmadéves doktoranduszaként írta alá sorait.