Élet-Stílus

Újra átélhette esküvője napját az idős házaspár

A 70. házassági évfordulójuk tiszteletére gyermekeik újra alkották azt a bizonyos napot.

„Olyan régóta szeretik már egymást…Csodálatra méltó, hogy bár közös életük során számtalan nehézséget kellett túlélniük – háborún, betegségeken –, mindez cseppet sem befolyásolta az, amit egymás iránt éreznek”

-idézi a BBC az idős kínai házaspár, Cao Yuehua és Wang Deyi legidősebb gyermekét, a 60 éves Cao Pangpeit. A férfi elárulta, testvéreivel azért döntöttek úgy, hogy 70 év után újraalkotják szüleik esküvőjét, mert így szerettek volna tisztelegni az egymás iránt érzett, mindent elsöprő szeretetük előtt.

Kép forrása: BBC
Kép forrása: BBC

A szervezés közben a pár négy gyermeke a legapróbb részletre is odafigyelt, hogy minden pontosan olyan lehessen, mint 1945 novemberében. Ugyanazt a helyszínt foglalták le, beszerezték ugyanazokat a ruhákat, de még a virágdíszítés is ugyanaz volt, mint a szüleik esküvőjén.

Cao Pangpei a BBC-nek hosszan mesélt szüleik megismerkedéséről és egymásratalálásáról is. Elmondta, a második világháború alatt találkoztak, egy táncos esten.

„Minden azzal kezdődött, hogy édesapám felkérte édesanyámat táncolni. Azt mondják, a tánc alatt rögtön egymásba szerettek”

-nyilatkozta a férfi, majd hozzátette, a szülők szerelme azután is kitartott, hogy az idősebb Caot Indiába vezényelték katonának.

„Minden annyira gyorsan történt, hogy apámnak lehetősége se volt anyámnak jelezni a dolgot. Végül apám egy közös ismerősükön keresztül üzente meg anyámnak, hogy Indiába kellett mennie. Miután hazatért, egy vörös rubintos gyűrűvel kérte meg anyám kezét.”

Cao elmondta azt is, 98 éves szülei, életük bizonyos mozzanataira már csak halványan emlékeznek, ennek ellenére még mindig tudnak idézni azokból a levelekből, amiket akkor váltottak, mikor távol voltak egymástól.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik