Nagyvilág

Megegyeztek az osztrákok és a britek, valamit tenni kell a terrorizmus ellen

David Cameron brit miniszterelnök és Werner Faymann osztrák kancellár a brit vezető Bécsben tett villámlátogatása után csütörtökön közös nyilatkozatban közölte, hogy a két ország az európai együttműködésben látja a terrorizmus elleni küzdelem és a menekültválság megoldásának kulcsát.

Cameron a jobb információcserét, az unió külső határainak megerősített védelmet és az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni közös fellépés szükségességét emelte ki.

Ausztria és Nagy-Britannia egyaránt elkötelezett a terroristák elleni közös harc mellett – jelentette ki Cameron.

A közös kihívás erősít meg minket abban, hogy össze kell fogni – fogalmazott az osztrák kancellár. Faymann hangsúlyozta: bármilyen válságra az “erősebb Európában” rejlik a válasz.

Kiemelte továbbá, hogy szoros együttműködésre van szükség a menekültek visszaküldésével kapcsolatban is.

A két politikus között szó esett a brit EU-tagságról tervezett népszavazásról is. Faymann az összetartást hangsúlyozta, és egyértelműen kiállt amellett, hogy Nagy-Britannia maradjon az unió tagja. David Cameron meggyőződését fejezte ki, hogy az unió a szükséges politikai akarattal megoldást talál majd a kérdésre.

Cameron megbeszélést folytatott Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellárral is, aki megértést mutatva az uniós reformokra vonatkozó brit követelésekkel kapcsolatban, úgy fogalmazott, hogy olyan megoldást kell találni, amely az uniós tagállamok és az egész unió érdekeit egyaránt szolgálja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik