Mindeddig széles körben elfogadott volt az a feltételezés, mely szerint bolygónk éghajlata szorosan összefüggött a CO2 légköri koncentrációjával: a jégkorszakokban alacsony volt a szén-dioxid szintje, míg a melegebb periódusokban magas.
A Santa Cruz-i Kaliforniai Egyetem kutatói Ana Christina Ravelo és Jonathan LaRiviere vezetésével a késő miocén kor, a 12 millió és 5 millió évvel ezelőtti periódus éghajlatát rekonstruálták csendes-óceáni üledékanalízissel. A mélyfuratok révén nyert mintákban a tudósok planktonok megkövesedett maradványait vizsgáltak, melyek régmúlt idők időjárására utaló nyomokat tartalmaznak.
Mint kiderült, a késő miocén korban, mikor az átlagos hőmérséklet magasabb volt, mint napjainkban, az északi félteke pedig gyakorlatilag hó- és jégmentes volt, a légköri szén-dioxid koncentrációja alacsony szinten maradt.
Az eltérés Jonathan LaRiviere szerint az óceáni áramlatokkal magyarázható, melyek egykor nagyobb mértékű szerepet vállaltak a klíma alakításában. A késő miocén korban a Csendes-óceán vize igen meleg volt, és a termoklin – az a réteg, amelyben a víz hőmérséklete hirtelen csökken – lényegesen mélyebben helyezkedett el, mint napjainkban, valamint mások voltak az óceáni áramlatok is.
Az ötmillió évvel ezelőtt beköszöntött pliocén kor kezdetére viszont megváltoztak az áramlatok, és a kontinensek is nagyjából a mai helyzetüket foglalták el. Ezzel egybeesett az átlaghőmérséklet hirtelen esése, a termoklin sekélyebb vizekbe való felemelkedése, valamint az északi félteke egy részének eljegesedése.
“Ezek a kutatások azt mutatják, hogy milyen szerepet játszottak az óceáni áramlatok bolygónk éghajlatában, segítenek megérteni, hogy Földünk klimatikus rendszere átalakult, valószínűleg sosem volt ilyen érzékeny” – összegezte Ana Christina Ravelo.
