Szórakozás

Horgas Eszter exe: Tényleg megfogtam egy másodpercre a nyakát

A Hungary’s Got Talent zsűritagja néhány héttel ezelőtt vallott bántalmazó exférjéről. Állítása szerint a táltosként is ismert férfi azután erőszakoskodott vele, hogy számon kérte rajta hűtlenkedését. Somogyi István ezt követően bevallotta, hogy megcsalta Esztert, ám azt továbbra is tagadja, hogy bántotta volna lányai anyját. Egyetlen kényes esetre emlékszik csupán.

“Amikor Eszter azzal a fegyverrel támadt, hogy soha többé nem láthatom a kislányunkat, akkor egyszer tényleg megfogtam egy másodpercre a nyakát. Ösztönből cselekedtem, de éppúgy megijedtem, mint ő. Békés ember vagyok, elítélek minden erőszakot. Aki nőt ver, nem férfi, ha ilyet tennék, magamat is utálnám” – kezdte a Blikknek a férfi, akinek legnagyobb fájdalma, hogy az ügy kirobbanása óta lánya sem áll vele szóba.

“A családtagjaim kérdezgetnek, hogy miért vertem meg Esztert, aki ezzel a képtelen történettel a becsületembe gázolt. Két hete a kisebbik lányom, a 18 éves Lili nem áll velem szóba emiatt. Eszter nem engedte, hogy apa legyek! Egy évig nem láthattam Lilit a válás után, csak bíróság segítségével sikerült végül elérni” – mondta Somogyi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik