Nagyvilág

Román kormányválság: körvonalazódik az új parlamenti többség

Új parlamenti többség körvonalazódik Romániában: a mérleg nyelvét képező kisebb pártok egy része megelőlegezte a bizalmat egy szakértői kormánynak a Klaus Iohannis államfővel folytatott keddi egyeztetéseken.

Az államfő a múlt héten kezdett konzultációsorozatot a parlamenti pártokkal egy új kormány megalakítása céljából, miután szerdán lemondott a szociáldemokrata Victor Ponta vezette koalíciós kormány.

Az egyeztetésekről távozó pártvezetők nyilatkozatai alapján biztosnak tűnik, hogy az elnök szakértői kormányt javasol. Az államfő jelöltje volt pártján, a jobbközép Nemzeti Liberális Párton (PNL) kívül a harmadik legnagyobb parlamenti párt, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és valószínűleg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatására is számíthat.

Az UNPR elnöke, a belügyminisztérium és kormányfőhelyettesi posztról lemondott Gabriel Oprea közölte, jónak tartja ugyan a PSD jelöltjét – a szociáldemokraták hétfőn Liviu Voinea jegybanki kormányzóhelyettest javasolták miniszterelnöknek -, de az ország stabilitása érdekében mindenképpen támogatni fogják az államfő jelöltjét, bárkit is bízna meg kormányalakítással.

Az RMDSZ sem zárkózott el ettől, de Kelemen Hunor, a szövetség elnöke nem adott biankó felhatalmazást Iohannis jelöltjének. Mint mondta, az RMDSZ találkozni szeretne a kormányfőjelölttel, megismerni programját, és azt követően dönt az általa javasolt kabinet számára nyújtandó politikai támogatásról. Kelemen Hunor szerint Románia következő – feltehetően nem pártpolitikusokból, hanem szakértőkből álló – kormánya a jövő évi választásokig marad tisztségben, miután a választások előrehozását a pártok többsége nem tartja kivitelezhetőnek.

Miután hétfőn a PNL – amelynek éléről tavaly államfővé választották Iohannist – világossá tette, hogy nem hajlandó bizalmat szavazni a PSD által javasolt Liviu Voineának, a PSD gyakorlatilag elszigetelődött, és a legnagyobb frakcióval rendelkező párt körüli koalíció felbomlani látszik.

A román államfő várhatóan kedden délután bejelenti, kit bíz meg kormányalakítással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik