Tudomány

Afrikában a légszennyezés az alultápláltságnál is több embert öl meg

24.hu
24.hu

2016. 10. 20. 15:04

Kutatók egy csoportja először kísérelte meg felmérni a légszennyezés hatását a kontinensen. Az eredmények megdöbbentőek.
Korábban a témában:

Az új tanulmány szerint a környezetszennyező tevékenység már jóval több emberi életet követel Afrikában, mint a rossz minőségű ivóvíz, vagy az alultápláltság. A szerzők úgy gondolják, megfelelő intézkedés hiányában a számok drasztikusan emelkedhetnek.

A felmérés alapján 2013-ban a légszennyezés miatt nagyjából 712 ezer ember vesztette életét. Ezzel szemben a nem megfelelő minőségű ivóvíz 542 ezer, míg a táplálékhiány 275 ezer ember halálát okozta. A szakértők szerint 1990 és 2013 közt 36 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik külső – azaz erőművek vagy autók működésével kialakuló – légszennyezés miatt haltak meg. A beltéri szennyezés következtében életüket vesztők száma ezzel szemben 18 százalékkal emelkedett.

A levegőszennyezés nem csak Afrikában jelent egyre komolyabb problémát. Tavaly a szennyezett levegőn belélegzett veszélyes részecskék és kémiai anyagok több emberrel végeztek, mint a HIV, az AIDS és a malária együttvéve. A szakértők úgy gondolják, hogy a világon évente 3 millióan halnak meg a szennyezés miatt kialakult szívinfarktusban és stroke-ban, további 3 millióan pedig a beltéri – például a főzés miatt keletkező – hatások következtében.

Mivel napjainkban az emberek 92 százaléka a WHO által előírt értéknél magasabb mennyiségű szennyeződést szív be, a jelenség a negyedik leggyakoribb gyilkossá vált a bolygón: 10 halálesetből egyet a légszennyezés okoz. Ha Afrika tovább halad az úton, amelyen elindult, a kontinensen a Kínában és Indiában is tapasztalható egészségügyi- és környezeti katasztrófa fog kialakulni.

A 2013-ban Afrikában elhunytak száma a gazdaságon is otthagyta a nyomát, a becslések alapján 447 milliárd dolláros kiesést jelentett az emberveszteség. Nem nehéz belátni, hogy ez az összeg a jövőben tovább fog emelkedni, különösen a gyorsan iparosodó területeken – például Etiópiában és Nigériában. Sok régióban azonban még csak azt sem lehet tudni, hogy pontosan mi okozza a jelentős légszennyezést.

(Via: IFL Science)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.