galaxis (Array)
Tudomány

Tízszer annyi galaxis létezik, mint korábban gondoltuk

24.hu
24.hu

2016. 10. 14. 12:02

A Hubble új adatai valamint egy kutatócsapat elképzelései alapján a világegyetem ismét tágult - legalábbis számunkra. Míg korábban a tudósok úgy gondolták, 100-200 milliárd galaxis van az univerzumban, az új becslés szerint ennél tízszer több, nagyjából 2 billió.
Korábban a témában:

Christopher Conselice, a felfedezést bemutató tanulmány szerzője megdöbbentőnek találta, hogy eddig a világegyetem 90 százalékát még csak nem is vizsgálták.

A szakember kutatócsapatával tavaly állt elő egy, a galaxisok eloszlására vonatkozó elképzeléssel. Eszerint a nagyobb galaxisok igen ritkák, a közepesekből valamivel több van, a kisebbekből ugyanakkor rengeteget lehet találni.

A Hubble űrteleszkóp képein látható halvány, apró galaxisokat megvizsgálva Conselicék arra jutottak, hogy tömérdek olyan galaxisnak kell lennie, melyeket eddig még nem is láttunk. A csapat úgy gondolja, hogy a világegyetem galaxisainak száma a korábbi becslés tízszerese lehet, azaz nagyjából 2 billió.

Amikor az univerzum még igen fiatal, mindössze 1 milliárd éves volt, ezek a galaxisok sokkal sűrűbben zsúfolódtak össze, mint manapság. Idővel aztán a világegyetem kitágult, a galaxisok eltávolodtak egymástól, adott esetben pedig összeütköztek.

A kisebb galaxisok tanulmányozása igen fontos, elemzésükkel az átlagos galaxisok fejlődésére is lehet következtetni, mely sokban eltérhet a ma is látható óriások életútjától.

Még szerencse, hogy 2018-ban elindul majd egy új teleszkóp, amely megfelelően fel lesz szerelve ahhoz, hogy kiszúrjon néhányat a korábban ismeretlen rendszerek közül. A James Webb űrtávcső kutatásai talán lehetőséget adnak majd arra, hogy választ találjuk a galaxisok születésének és fejlődésének kérdésére.

(Via: Popular Science)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.