Tudomány

Hazafiatlan tett volt aprót gyűjteni

Olyannyira, hogy országos kampány indult ellene 1915-ben, és még büntetés is járt a "gyűjtögetésért".

A háború különös helyzeteket produkál. Az egykoronás, tíz- és kétfilléres érmékből például a nagy háború első évében a magyar királyi pénzverő hivatal „tetemes mennyiséget” hozott forgalomba, mégsem volt elég.

Tilos gyűjtögetni

Ahogy a belügyminisztériumi körlevél fogalmazott 1915 nyarán: „A háborús állapot bekövetkezte óta, de különösen a legutóbbi időben sűrűn merültek fel panaszok az ércváltópénz hiánya miatt” – idézi a Politikatörténeti Intézet az I. világháború harctéri és hátországi eseményeit bemutató weboldala.

A kormány rögvest reagált, betiltotta az aprópénzek forgalomból való kivonását, “rejtegetését”. Magyarán mondva fel kellett törni a perselyeket, nem volt szabad az aprót gyűjtögetni.

Hazafiatlan tett

Az ugyanis, hogy a lakosság “nagy része” ezek magánál tartotta, a kormányrendelet szerint:

a hazai közgazdaság, a pénz- és értékforgalom, nemkülönben a hazai kereskedelem megbénítását okozó hazafiatlan cselekedet, amely a legszigorúbb megrovást és megtorlást érdemli meg.

A háttérben az a hivatalosan titkolt félelem állt, hogy a papírpénz elértéktelenedik. A megoldást a felvilágosításban látták, a feladattal pedig a közigazgatási hatóságokat bízták meg. Valamint „a köznép hangulatát és magatartását befolyásoló és irányító” lelkészeket, tanítókat és tekintélyesebb polgárokat.

A bűnös fogadós

De bekapcsolódtak a bűnügyi szervek is, amiről egy, a Népszava hasábjain megjelent hír is beszámol. Eszéken járunk 1915 nyarán.

A rendőrség bizalmas értesítést kapott, hogy az »Arany ökör«-höz címzett vendéglő tulajdonosa, Höffler János az aprópénzt rendszeresen kivonja a forgalomból és elrejti.

A fogadós lakásán házkutatást tartottak, és az eredmény a rendőröket is meglepte: két nagy pléhláda volt tele ezüst-, nikkel- és rézpénzzel. Az összeg 5265 koronára rúgott, hatalmas summa volt ez akkoriban. Höffler töredelmesen bevallotta, hogy már a háború kezdete, a mozgósítás óta gyűjtötte az aprót.

Nem is kerülte el büntetését: a pénz felét megkapta bankókban, a másik felét elkobozták a kincstár javára.

A kisember háborúja

A Politikatörténeti Intézet weboldalt indított elsővh.hu címen, ahol történészek magyarázatával dolgozzák fel az I. világháború frontjainak és hátországnak eseményeit, mindennapjait korabeli sajtóhírek alapján. A Hír24-en is sorozatot kezdtünk a témáról Takács Róbert történész segítségével.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik