Tech

Magyarországra érkezik a hatalmas iPad Pro

Az Apple legújabb táblagépe igazából már nem is a hagyományos tabletekkel versenyez, egy hibrid notebook teljesítményét hozza. Holnaptól nálunk is rendelhető, de a nagy testtel és nagy teljesítménnyel hasonlóan nagy ár is együtt jár majd.

Az Apple szeptember elején leplezte le gigantikus méretű tabletét, az iPad Prót, mely azonban a vele együtt bejelentett iPhone 6s párostól eltérően mind a mai napig még nem jelent meg a kiskereskedelmi forgalomban. Jó hír azonban, hogy az Apple hivatalosan bejelentette: november 11-től, vagyis holnaptól lesz rendelhető termék, melynek első példányait még a héten átvehetik majd a vásárlók. Az újdonság első körben negyven országban bukkan fel, és ezen országok között többek közt hazánk is ott szerepel. A hivatalos hazai listaárak egyelőre ismeretlenek, mindenesetre a nemzetközi árazást ismerve valószínű, hogy felszereltségtől függően akár 3-400 ezer forintot is elkérhetnek az “apróságért”.

Snap855

A 305,7×220,6×6,9 milliméter méretű, illetve 713 gramm tömegű Apple iPad Próban lévő IPS LCD érintőkijelző 12,9 colos képátlón 2732×2048 képpontot vonultat fel, ily módon a pixelsűrűsége 265 ppi. A megjelenítő nemcsak ujjbeggyel, hanem akár cerkával is kezelhető: a gyártó kifejezetten ehhez a készülékhez fejlesztette ki az Apple Pencil nevet kapott aktív érintőceruzát, melyet sajnos időről időre töltőre kell dugnunk.

Snap856

A minden körülmények mellett fürge működésre a vadonatúj 64 bites A9x chip jelent garanciát, mely 1,8-szor nagyobb átlagteljesítménnyel rendelkezik, mint a tavaly kijött Apple iPad Air 2-ben lévő A8x processzor. A gyártó közlése szerint az iPad Pro gyorsabb mint az elmúlt évben legyártott hordozható PC-k 90 százaléka. A négyhangszórós tablet előlapi kamerája révén 1,2 megapixeles szelfik készíthetők, a hátoldali kamera pedig 8 megapixeles felbontású. Az ac Wi-Fi-s, LTE mobilnetes és Bluetooth 4.0 kompatibilis tablet ezüst, szürke és arany színváltozatokban készül. Az alapmodell ára 799 és 949 dollár között mozog, a 128 GB-os LTE-s csúcsverzióért pedig 1079 dollárt kérnek el. A ceruza ára 99 dollár, a Smart Keyboard nevű külső billentyűzet árcéduláján pedig 169 dolláros összeg olvasható.

Snap857

Ajánlott videó

Olvasói sztorik