Szórakozás
Image: 73675532, Kálmán Olga szerkesztő-riporter, hírigazgató az ATV Egyenes beszéd című beszélgetős műsorának állandó műsorvezetője., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Ha valaki nem érti a szóviccet, az a Ződ Olga

Borovitz Tamás
Kerner Zsolt
Borovitz TamásKerner Zsolt

2017. 01. 29. 19:00

Ugye ön is érzett már szívbemarkoló fájdalmat egy erősebb szóvicc után? Most egy agyfacsaró interjú következik az emberrel, aki előállítja ezeket. Magyarország egyik legviccesebb Facebook-oldalának, az Elnézést kérek adminját kérdeztük. Előre is elnézést kérünk.

Mindig ilyen viccmesélős ember voltál?

Nem mondanám. Az első szóvicces próbálkozásaim a saját autós blogomhoz köthetők, az nagyon pörgött, úgy 2010-2011 környékén, pedig szakmailag semmi érdekes dologról nem írtam. Viszont tizenkét oldalon keresztül tudtam szövegelni egy szimpla fékbetét-cseréről, tele mindenféle baromsággal, amin az emberek hülyére röhögték magukat. Az is olvasni kezdte, akit nem érdekelnek az autók. Már abban is volt szóvicc, bár akkor még nem tudatosult bennem, hogy az az.

Azaz…?

Azaz dőlt belőlem a baromság, egyre több olvasója lett a blognak, megosztogatták az írásokat. Állítólag Facebookon is terjedtek, bár nem tudom, mert én akkor még nem voltam fent.

Aludtál?

Igen.

És mi lett az oldallal?

Megszüntettem. Később MSN-es aranyköpéseket gyűjtögettünk egy zárt blogon, nemrég visszaolvasva rájöttem, hogy azok között is volt már bőven szóvicc. Nettó baromság volt az egész, imádtam.

A szóvicchajlam veleszületett betegség?

Azért a közeg is számít. Én mindig hülyékkel, mármint jó értelemben hülyékkel voltam körülvéve, akik ezt értékelték. És persze van olyan társaság is, ahol ezt tök felesleges erőltetni.

Hogy indult az Elnézést kérek?

Pár éve rátaláltam Facebookon az Ez a mai szóviccem csoportra, és beírtam egy poént. Aztán még vagy ötvenet. Kábé mindent, ami eszembe jutott, kiposztoltam: volt egy-két jobb próbálkozás, és rengeteg borzalmas. Ha most visszakeresném őket, sírva fakadnék. Aztán volt egy olyan poén, ahol az egyik szereplőt beszéltetni kellett, hogy a szöveg értelmezhető legyen Akkor találtam ki ezt a képregényes formátumot. Ez volt az első, mondjuk úgy, szituációs szóviccem. Imádták az emberek.

De hogy indult az Elnézést kérek???

Összeszedtem a kedvenc poénjaimat, feldobtam egy Facebook-oldalra, meghívtam az ismerőseimet, illetve a csoportból pár tagot, akiket úgy gondoltam, hogy érdekel – és kész. Két nap alatt kétszáz lájk lett rajta, pár hét alatt tízezer.

Mikor történt mindez?

Körülbelül két éve.

Van kedvenced?

Számomra általában nem viccesek a vicceim. Vagyis nem tudok rajtuk nevetni, de hülyén is jönne ki, ha az ember saját poénjain nevetne. A kedvencem ilyen szempontból a bobos. Amikor megszületett, egyáltalán nem éreztem viccesnek, aztán kiposztoltam, és akkoriban ez lett a legsikeresebb poénom, kábé ezer megosztás volt rajta, de még mindig nem értettem, miért szeretik annyira. Aztán pár nap múlva találkoztunk egy ismerőssel, megittunk pár sört, és megmutattam neki a posztot. És ahogy neki mutogattam, bevillant nekem a kép, amint a csaj Budapest közepén síruhába öltözve beszáll egy bobba, és úgy indul randizni. Olyan röhögőgörcsöt kaptam, hogy órákig nem bírtam abbahagyni.

Ezek szerint társaságban is szokták kérni, hogy viccelődj?

Inkább azt, hogy ne.

Van szóviccarcod? Amit akkor vágsz, amikor nem vagy biztos benne, hogy értik, hogy te most viccelsz.

Van. A fapofa. Amikor fapofával mondok valamit, a környezetem már tudja, hogy baj van.

El tudod nyomni magadban a szóvicces énedet? Mondjuk a munkahelyeden, egy értekezleten.

Hát, előfordul, hogy ott is jegyzetelek, ha elhangzik egy használható szó. Olyankor úgy csinálok, mintha megnézném a telefonomon, mennyi az idő, és közben beírom az ötletet.

És amikor amúgy nem humoros a szitu, hanem inkább kellemetlen? Ha a barátnőddel épp vitatkoztok, akkor is azt figyeled, hogy milyen szóvicceket lehetne kihozni a szövegéből?

Ha reflexből jön, nem mindig tudom megállni, hogy ne süssem el. Egyébként szerencsére ritkán vitatkozunk, de már megszokta, hogy ilyen vagyok, gyakorlatilag immunis lett a szóviccekre. Bár olyan is előfordult már, hogy nevetés lett a vita vége.

Mesélj az alkotási folyamatról!

Általában egy Txt-fájlba, vagy a telefonomba gyűjtöm a használhatónak tűnő szavakat. Néha végigpörgetem a listát, és ha valamiről eszembe jut egy poén, akkor nekilátok. Ott van például a „Tollak”. Maga a szó már két éve fel volt írva, de most a napokban fürdés közben kipattant a fejemből a szituáció, amiben használni lehet, én meg kipattantam a kádból, és felírtam a kész ötletet. Abban például az volt a vicces, hogy az apa már előre tudta, hogy mi lesz a következő dián. Tehát önmagában nem a tollak szó homonímiája volt vicces,

…hanem, hogy mekkora genyó az apuka?

Pontosan! Egy troll.

Egy toll-troll.

Az.

Ez azért csodálatos, mert gyakran használod más poénhoz ugyanazokat az alapképeket, de így más-más személyiséget kapnak a képek szereplői.

Ahogy mondod.

És az is érdekes, hogy ezek szerint marha sokat kell dolgozni ezeken a vicceken. Szerintem sokan nem tudják, hogy az is kreatív munka, amíg kikelteted a poénokat.

Általában a körítéssel van a legtöbb agymunka. A poén nem feltétlenül a szóvicc miatt humoros, legalább ennyire fontos tényező, hogy a képeken minden szereplő hülye. Ettől a szituáció rendkívül abszurddá válik. Például, ha jól tudom, a te kedvenced a kisepres poén…

Abszolút kedvencem.

Na, ott például máshogy is le lehetett volna csapni a poént, hogy a szóvicc érvényesüljön, de attól üt nagyot, hogy végül az eper szólal meg. Tehát egy olyan abszurd helyzet adja meg az ízét, ami az életben nem történhetne meg.

Néha a képek alatt feltűnik a „valaki segítsen” komment – nem mindenki érti a képeket. Ez örömmel tölt el vagy inkább elszomorít?

Az attól függ. Ha összetett poénról van szó, akkor kifejezetten örülök, ha valaki veszi a fáradtságot, és megkérdezi a többiektől, amit nem ért. Nagyon egyszerű vicceknél viszont néha kicsit elszomorít. Nem is feltétlenül az, hogy nem értik, sokkal inkább a jelenség, amit mindenütt látok. Egyre több, általam értelmesnek vélt ember lusta gondolkozni két másodpercet, értelmezni a leírt szöveget. És most nem feltétlenül a viccekre gondolok. Ijesztően lustulnak és butulnak az emberek az interneten.

Büszkébb vagy az összetettebb poénokra?

Mondhatjuk, hogy igen. Ezeken kevesebb lájk van, de…

…de az minőségi?

Nem feltétlenül ezt a szót használnám. Egyszerűen ezeket szeretem jobban, sokkal nagyobb meló kitalálni őket, nehezebb is megérteni, de éppen ezért nagyobbat ütnek, amikor leesnek. Szűkebb rétegnek szólnak, ez tény. Nekem ezek a kedvenceim, de ha valakinek ez nem jön be, azzal sincs gond, az az ő dolga.

A Ződ Olga?

Igen, az a Ződ Olga. Pont a napokban volt egy ilyen poén a csoportban, nem tőlem származik, ezt csak azért mondom, hogy ne vádoljanak megint lopással.

A magyar Facebook-csoportok kaszatibiatyás világában épp téged szoktak lopással vádolni?

Rendszeresen. Az egyik legviccesebb az volt, amikor az egyik celeb oldalán, akinek most nem mondom meg a nevét, valahogy megjelent az egyik poénom, és utána nagyon durva anyázásig elment egy kommentelő, hogy mit képzelek én, hogy az ő kedvenc sztárjának a zseniális viccét lenyúlom. A kép egyébként az Elnézést kérek vízjellel volt ellátva, de ez a kommentelőt nem zavarta.

Amerikában egy Instagram-sztár, aki Fatjewish-nak hívja magát, abból él, hogy lenyúlja mások poénjait. A kommentelők haragja nemrég elsöpörte, és mára elérték, hogy ki kell írnia a forrást, azaz, hogy melyik viccet kitől lopta. Nálunk is van olyan Facebook-sztár, aki felvállalja, hogy másoktól szedi össze a tartalmat, amit maga értékesít, de láthatóan ez senkit nem háborít fel.

Ez van. Egyébként a maga módján tök ügyesen csinálja. Itthon az embereket nem mindig zavarja az, hogy valami lopott. És nemcsak a netes humorra célzok – elég, ha csak mindenki belegondol, hogy mikor vásárolt utoljára műsoros CD-t vagy filmet DVD-n. Ha valaki nagy tételben lop valamit, szépen lassan megszokják az emberek, és egy idő után már nem fáj senkinek. Ő csak ügyesen kihasználja ezt a jelenséget.

De azért ez neked sem lehet kellemes. Rengeteg energiát, kreativitást beleadsz, és simán ellopják a szellemi terméked.

Valóban sok energiám van benne, de nem tekintem munkának, hiszen ha bennem van egy hülyeség, annak mindenképp ki kell jönnie valahogy, tehát így is – úgy is megcsinálnám. A lopás tényénél sokkal jobban zavar, hogy azonnal lenyúlják. Tehát kiposztolom a képet a csoportban, és egy perc múlva megjelenik a fél magyar interneten, és ezek után még nekem kell magyarázkodnom, hogy kitől loptam.

Ha valamit sokan ellopnak, akkor az lehet, hogy értékes.

Lehet ez is egyfajta visszaigazolás. Amikor a 9GAG-re kikerült az egyik képem, 250 ezer megosztást kapott. Az nagyon jól esett.

Hatvanezer like-olód van. Pénzt nem tudnál csinálni belőle?

Ha naponta ötször posztolnék és teleszurkálnám az oldalt reklámokkal, akkor azért lehetne keresni vele. De ez a minőség rovására menne, és nagyon gyorsan megunnák az emberek. Úgy vettem észre, hogy heti maximum egy-két poszt az ideális. Amikor nagyon sokáig nincs időm foglalkozni az oldallal, akkor utána szoktam néha többet kitenni. Ez fizetett reklámokhoz nyilván nem a legjobb táptalaj. Több ajánlatot kaptam már mindenféle megkötésekkel, kötelező napi posztokkal, de 10-20-50 ezer forintokért nem akarom azokat elveszíteni az embereket, akik évek óta követik az oldalt.

(Nevet)

(Nevet)

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.