Poszt ITT
Medical staff helping senior to walk
Greg Vote Marge Schrader horizontal medical staff helping senior to walk 2 two people 60 60s s 70 70s 80 80s 90 90s sixties seventies eighties nineties years old lifestyle lifestyles man men male males guy guys person persons adult adults gentleman grownup grownups grown up ups woman women female females lady ladies gal gals grownup grownups grown up ups adult adults person persons people seniors aging aged retired retiree retirees retire retirement geriatric mature older old elder elderly active white caucasian caucasians whites med medical profession professional professions occupation occupations career careers vocation vocations trade job jobs physician physicians doctor doctors nurse nurses nursing practitioner practitioners RN registered LPN licensed personnel worker patients patient caregiver caregivers giver givers general hospital hospitals facility facilities clinic clinics nursing home homes private group individual self insured medicaid medicare insurance company companies coverage HMO PPO PO expense expenses expensive covered family health care healthcare ill illness illnesses issue issues concerns concern concerned concerning sick sickness heal heals healing treat treating treatment care caring unwell medicine comfort physical wellbeing well being ail ails ailing ailment ailments disease diseases practice skill skills skilled health unhealthy ache aches help helps helping pains pain painful high costs cost intern internist disorder disorders aid aids aiding assist assists assisting assistance assisted living walking walks slow slowly

VStock

Gyarmati Andrea: Ha célt kap a beteg, rögtön jobban gyógyul

Gyarmati Andrea
Gyarmati Andrea

Úszó-dokinéni. 2017. 07. 08. 10:00

Aki meg csak egyre jajgat, hogy doktornő, meghalok, annak is bejöhet, amit vár.
Korábban a témában:

Volt egy három évig tartó kalandom a szakmában. Elmentem az Ortopéd Klinikára, mert úgy gondoltam, gyermekortopédus leszek. Aztán elég hamar kiderült, ez nem az én utam, de arra mindenesetre jó, hogy egyrészt szerezzek még egy szakvizsgát, másrészt tanuljak, tapasztaljak csomó fontos dolgot.

Két évig a felnőttosztályra osztottak be, nagyon hiányoztak a gyerekek.

Idős néni. Jajgat szegénykém cefetül, hogy fáj a lába. Protézisműtétre érkezik, fél tőle rettenetesen, de lelkesen meséli, hogy fontos hamar rendbe jönnie.

– Férjhez megy az unokám, doktornő, muszáj ropnom az esküvőn – mondja huncut mosollyal -, ezért szántam rá magam a műtétre. Meg persze azért is, mert nagyon fáj.

Kimegyünk a kórteremből.

– Na, ez a néni, akármennyire fél vagy fáj neki, úgy gyógyul majd, mint egy angyal, figyeld csak meg – mondja korosabb kollégám.

Nézek rá bután, és nem igazán értem, honnan tudja ezt. Jó, évek óta ezzel foglakozik, talán lát egy stigmát a gyorsan és lassan gyógyulók közti különbségről. De természetesen nem erről van szó.

– Majd meglátod te is, ha olyan idős leszel, mint én (azóta jóval idősebb lettem J), hogy az a beteg, akinek célja van, mert férjhez megy az unokája vagy nemsoká születik egy új családtag, esetleg épp neki kötöget a betegágyban, az gyönyörűen gyógyul. Aki meg csak egyre jajgat, hogy jajajajaj, doktornő, meghalok… Hát, mindkettőnek bejön, amit vár. Próbálj meg célt adni a betegnek, rögtön jobban gyógyulnak a betegeid, és sikeresebb orvos leszel.

Fiatal voltam, hittem is, nem is, amit mond, de azt gondoltam, egy próbát mindenképpen megér a dolog.

Férfi kórterem. Csupa jó karban lévő fiatal férfi térdműtétre előjegyezve. Beszélgetünk erről-arról a vizit, a vizsgálatok során. Az orvos is ember. Kiderül a sportmúltam. Fogadás tárgyát képezi, én vagyok-e én, és valamelyikük persze nyer, ha igen.

– Oké, ha én vagyok, felezünk? – kérdezem tőle, persze nem komolyan.

– Persze, doktornő – mondja rögtön. Nevetünk.

Aztán másnap megoperáljuk. A mindig vidám beteg délután csendesen fekszik az ágyban, élni sincs kedve.

– Hogy van? – kérdezem. – Látom, nincs a csúcson.

– Nem valami jól, és félek, ez így is marad.

– Kap fájdalomcsillapítót, altatót is éjszakára, hogy pihenni tudjon – mondom. – Én vagyok az ügyeletes, még visszajövök.

Épp csak jelzi, hogy vette, amit mondok. Na, vajon itt mi lehetne a motiváció? Mivel tudnám kizökkenteni?

Töröm a fejem. Este sincs jól, és a reggeli viziten is nagyon maga alatt van. Kócos, borostás, az ágy gyűrött alatta.

– Nem tetszik maga nekem – mondom, és villantok egy mosolyt. Amolyan nőit. Akkoriban ez még hatott. Vagy legalábbis azt képzeltem. Huszonévesen nem nehéz.

– Kár – mondja, épp csak veszi a lapot.

– Megtenne valamit a kedvemért?

– Ha tudom, szívesen – válaszolja. Mert azért fájdalom ide vagy oda, mégiscsak egy nő kéri valamire, talán ezt gondolja.

– Megtenné a kedvemért, hogy megborotválkozik és rendbe teszi magát?

– Miért?

– Mert én kérem.

Mire visszamegyek, az egész szoba megborotválkozva és friss pizsamában feszít. A fiúk összekapták magukat, tán a kedvemért.

Kapunk is együtt egy nagy dicséretet a professzori viziten, hogy az én kórtermem van a legjobb állapotban. Kétlem, hogy kevésbé fájt a lábuk, a műtéti terület, de volt egy rövid távú céljuk, és ez jót tett. Néha ennyi is elég. Mi ez, ha nem pszichoszomatika?

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.