Mobil

Törökország térdre kényszerítette az internetet

A közösségi oldalak után a VPN szolgáltatók elérését is lehetetlenné tették.

Az internet természeténél fogva a gondolatok szabad, korlátozásoktól mentes áramlásáról szól, így nem annyira meglepő, hogy akadnak országok, ahol ez nem annyira szívesen látott tulajdonság. A világ több országában jelenleg is aktívan korlátozzák, blokkolják a netes szolgáltatások egy részét és persze főleg azt a részét, ami a kommunikációt segíti elő.

A közösségi oldalakkal kezdték

Ezek a lépések szinte minden esetbe a politikai harcokhoz kapcsolódnak, így van ez Törökország esetében is, ahol Recep Tayyip Erdoğan elnök, illetve az általa irányított párt aktívan blokkolja az ország hozzáférését bizonyos internetes szolgáltatásokhoz.

A legutóbbi ilyen akcióra múlt hét péntek éjjel került sor, amikor az országban megbénították a főbb közösségi oldalakat. A kormány felszólította az internet szolgáltatókat a Facebook, Twitter, illetve YouTube oldalaira irányuló forgalom lassítására, aminek következtében azok használhatatlanná váltak.

Nem konkrét lekapcsolás történt tehát, ennek ellenére egy-egy oldal betöltésére 20-30 percet kellett várni, de a site-ok ekkor is részlegesen jelentek meg. A mostani korlátozás szolgált új elemmel is, hiszen az olyan, VoIP kapcsolatot használó chat szolgáltatások is térdre kényszerültek, mint a WhatsApp, a Skype, vagy a Telegram.

Beindult az önvédelmi mechanizmus

Ahogy egy-egy ilyen blokkolás esetében, az internet most is meglódult önmaga megmentésére. Az egyik legismertebb VPN szolgáltató, a TunnelBear rövid időn belül bejelentette, hogy a török felhasználók korlátlanul használhatják a virtuális magánhálózatukat, ami alkalmas arra, hogy úgy netezzenek Törökországban, mintha a kapcsolat egy másik országban épülne fel.

Az általános megrökönyödés ezután következett, amikor a török kormány elrendelte az ország 10, legismertebb és legtöbbet használt VPN szolgáltatójának blokkolását. Ezek név szerint: az Express VPN, a Hotspot Shield, az IPVanish, a Private Internet Access, a Psiphon, a TunnelBear, a VPN Master, a VyprVPN, a ZenMate, és a Zero VPN. Sőt, ezen túl a Tor hálózat elérését is lehetetlenné tették, ami eddig minden esetben lassú, de privát és visszakövethetetlen utat biztosított annak, aki információt szeretett volna közzétenni a neten.

Az intézkedések most is politikai alapon nyugszanak, és azzal egy időben léptek életbe, amikor letartoztatták a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) kilenc képviselőjét. A miniszterelnöki nyilatkozatból az derül ki, hogy a török kormány szerint egy ilyen lépés bármikor jogos, amennyiben biztonsági kérdésről van szó, és ebben az esetben is természetesen ez a helyzet.

Binali Yıldırım szerint

az ilyen jellegű intézkedéséket a biztonság érdekében időnként végre kell hajtani. Ezek csupán átmeneti intézkedések, a veszély elhárulása után minden vissza fog térni az eredeti kerékvágásba.

Törökországban ezt sokan nem hajlandóak megvárni és máris megjelentek az útmutatók a Tor hálózat megfelelő beállítására annak érdekében, hogy a korlátozások mellett is lehessen használni az internetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik