Mobil

Durván újszerű lehet az iPhone 7

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 10. 22. 07:00

Jó esély van arra, hogy a jövőre érkező újgenerációs almás mobilban már nem lesz fizikai Home nyomógomb.

Nemrégiben részletes tesztben számoltunk be az iPhone 6s Plus-ról, mely kistestvéréhez, az iPhone 6s-hez hasonlóan nem egy vadonatúj készülék, hanem a tavaly érkezett elődök ráncfelvarrt kiadása. Könnyen kikövetkeztethető módon 2016-ban megint valami nagyon újjal fog kijönni az Apple, mely nem lesz más, mint a várhatóan radikálisan megváltoztatott iPhone 7. Legalábbis a szakértők szerint (és azért mi is várunk már néhány igazán látványos változást).

Itt van például Gene Munster, a Piper Jaffray elemzője, aki szerint az Apple az iPhone-ok történetében most először kihagyhatja a jó öreg köralakú Home nyomógombot. Az elmúlt években többször is pletykáltak már arról, hogy ez a bizonyos gomb nyugdíjba vonul, erre azonban mindeddig nem került sor. 2016-ban azonban ténylegesen eltűnhet a Home gomb, melyet az idei iPhone-okon debütált 3D Touch, vagyis a nyomásérzékeny kijelző megjelenése tehet lehetővé. Magyarul az iPhone 7-es készülékeken a Home nyomógomb funkcióit nem a kijelzőn kívül, hanem már magán a kijelzőn lehet majd elérni.

Amennyiben így lesz, az új iPhone változatlan kijelzőméret mellett jelentősen kisebb formában kerülhet forgalomba: a jelenlegi almás mobilok előlapjának felületét mindössze 66-68 százalékban uralja a kijelző, melynél egyes riválisok 10 százalékponttal jobb mutatóval bírnak.

Aztán persze az Apple továbbra is folytathatja, amit eddig csinált: óvatosan csöpögteti az újdonságokat, és közben a milliónyi fanboy és fangirl így is tömött sorokban várakozik majd a boltok előtt a forgalmazást megelőző estétől.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LONDON, ENGLAND - MARCH 22:  A member of the public is treated by emergency services near Westminster Bridge and the Houses of Parliament on March 22, 2017 in London, England. A police officer has been stabbed near to the British Parliament and the alleged assailant shot by armed police. Scotland Yard report they have been called to an incident on Westminster Bridge where several people have been injured by a car.  (Photo by Carl Court/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.