Média

Hidegzuhanyként érte a kábeltévéseket a kormány lépése

Kéry Ferenc, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) elnöke a 24.hu-nak adott interjúban azt mondta, a kábeltévé-előfizetési díjak emelkedéséhez vezethet, ha az RTL és a TV2 valóban pénzt kérhet majd a műsorai továbbításáért, amit egy tegnap elfogadott kormányrendelet biztosít a két médiavállalat számára. A kábeltévé-szolgáltatókat tömörítő szövetség elnökét meglepte a kormány tegnap közzétett határozata, ráadásul nem is tartja logikusnak, hogy ugyanezen csatornák a digitális földfelszíni műsorszórás keretében továbbra is ingyenesek foghatók maradnak. Kéry Ferenc kemény üzleti tárgyalásokra számít.

A Magyar Közlönyben tegnap megjelent, vagyis még meglehetősen friss kormányhatározat lehetővé teszi, hogy a TV2 és az RTL pénzt kérjen a műsoraikat terjesztő kábelszolgáltatóktól. Mennyire érte váratlanul önöket a Magyar Kábelkommunikációs Szövetségben, illetve az önök által képviselt kábelszolgáltatókat a jogszabály?

Nagyon.

Senki nem egyeztetett velünk, én is csak a Magyar Közlönyből tudtam meg, tehát abszolút váratlanul, meglepetésszerűen történt a dolog. Persze a levegőben mindig benne voltak különböző pletykák, hogy bármikor történhet bármi, de érdemben előzetes információnk nem volt róla. Arról pedig végleg nem volt tudomásunk, hogy mi lehet a tartalma.

Mennyire elégedettek a kormányrendelet tartalmával?

Úgy gondolom, hogy az új rendelet nincs összhangban azzal, amit mostanáig mondtunk, szóval nem vagyunk különösebben boldogok tőle. Ugyanis ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag ezek a nagy csatornák, amelyek mostanáig díjmentesen voltak elérhetők, cserébe a reklámokért, most szabad lehetőséget kaptak a kormánytól, hogy egyezzenek meg a szolgáltatókkal, ahogy tudnak. Ezzel az a probléma, hogy ők egy olyan üzleti modellt szeretnének bevezetni, ami nincs a piacon jelenleg.

Ezt hogy érti?

Úgy, hogy ugyan létezik ingyenes és fizetős modell is, de ez a mostani a kettő keveréke lesz. Az ingyenes modell esetében a csatornákat ingyen adják, sugározzák mindenütt, ahol csak lehet, és a reklámokból élnek meg, és cserébe elvárják a partnereiktől, többek között tőlünk, hogy ebben támogassuk őket: ezt teszi most a kábelszakma, hiszen az RTL és a TV2 ott van az alapcsomagban, mindenütt ingyenesen: nem kérünk terjesztési műsordíjat a médiavállalatoktól, amiért eljuttatjuk a háztartásokba a műsoraikat, és mi sem fizetünk érte. Ennek hatására vannak ezen csatornák jól mérhetően ott az ország minden egyes háztartásában. Az ingyenes modell esetében a tévéken áll, hogy milyen műsorokat készítenek és hogyan adják el a reklámidőt, cserébe mi sem kérünk a szolgáltatásunkért egy árva fityinget sem, ellentétben azzal, hogy ők másoknak (például az Antenna Hungáriának – megj.: a szerk.) fizetnek azért, hogy egyáltalán sugározzák őket. Ez idáig tehát egy kölcsönösen ingyenes modell volt, ami működött is jól.

Kéry Ferenc Forrás: NMHH
Kéry Ferenc
Forrás: NMHH

Mindenütt a világban úgy van, hogy az ingyenes csatorna minden platformon ingyenes, vagy ha fizetős modell van, akkor minden platformon pénzt kérnek. Ahol nem úgy akarják, hogy az egyik helyen ingyenes, a másik helyen fizetős, onnantól vannak az izgalmak. Ez azt jelenti, hogy ha továbbra is ingyenes marad a csatorna és mindenütt ott van, és ennek ellenére még pénzt is kér a kábelszolgáltatóktól, akkor innentől fogva kezdődik az, hogy felöltjük a szemöldökünket, hogy miért kellene a mi előfizetőinknek fizetnie ezekért.

Hangsúlyozom, nem nekünk, hanem az előfizetőinknek, hiszen ez nyilvánvalóan tovább lesz hárítva, hiszen a kábeldíj a kábeltévé szolgáltatás előfizetési díjának növekedését fogja valószínűleg okozni, mivel a szolgáltatók nincsenek abban a helyzetben, hogy ezeket a plusz költségeket lenyeljék.

A mi nézőink egyébként a kábelen ugyanúgy megfizette a tartalmakat azzal, hogy megnézte a reklámokat, mint az ingyenes MindigTV (az Antenna Hungária földfelszíni digitális műsorszórásának) nézője. Ehhez képest most azért, mert őket meg tudják fogni, mert ugye ott vagyunk mi, és rajtunk keresztül el lehet őket érni, meg lehet őket számolni, tehát akkor mi fizessünk duplán.

De miért fizessenek a mi előfizetőink duplán, amikor ugyanazt a csatornát kapják, ami ingyenesen elérhető?

Ezt nem értjük, és tulajdonképpen ez az a fajta kevert üzleti modell, ami pillanatnyilag problémát okoz, hiszen ha ez így lenne, akkor természetesen az összes kábeltévén lévő jelenleg ott lévő fizetős csatorna azt csinálná, hogy felmenne valahonnan és szórná a műsorait amennyire csak lehet, és utána pedig ránk bízná, hogy próbáljunk meg pénzt szedni azért, amit ő maga ingyen, illetve reklámnézésért cserébe is odaad.

Szerzői jogi probléma is van ezzel, és versenyjogi is. Szerintünk ez nem fair magatartás. Döntse el valaki, hogy valaki kódolt, fizetős csatornát működtet, és akkor mindenütt kell fizetni. Ez pont olyan dolog, mintha úgy lehetne bemenni a focipályákra, hogy van egy kiskapu, ahol bárki ki-be mászkálhat, de közben próbáljunk meg jegyet is eladni rá. Ki a csuda fog jegyet venni, ha amúgy ingyen is be lehet menni?

Ez egy teljesen normális üzleti alapú megközelítés, és szerintem ezt kellene támogatnia a kormánynak is, de hát most egyelőre nem ezt látjuk. Igaz, azt se látjuk, hogy meghatározták volna a díjak mértékét. Hála istennek tehát odáig nem mentek el, legalábbis ezt igyekszünk kiolvasni ebből a rendeletből. A rendeletbe az került be, hogy a felek egyezzenek meg egymással.

Ez nyilván jelentős időt igénybe fog venni, de gondolom előbb-utóbb el fognak indulni a szolgáltatók felé, és akkor valamilyen megegyezésre fognak jutni egymással.

Ilyenkor egyesével, az összes magyarországi kábelszolgáltatót végig kell látogatnia a két csatorna illetékeseinek és külön-külön kell megállapodásra jutniuk?

Ezt tőlük kérdezze, hiszen ők vannak feljogosítva. Hadd ne adjak nekik tippeket.

De például a Kábelszövetséggel nem tudnak erről tárgyalni, hogy ne egyesével kelljen végigmenniük a szolgáltatókon?

Én erre nem mondanék pillanatnyilag se igent, se nemet. Nem tudom. Itt még sok a nyitott kérdés. Mi szívesen képviseljük a tagjaink érdekeit, de csak addig, amíg az érdekükben áll. De hogyha nem tudunk megegyezni, akkor nem lesz megegyezés, ugyanis ilyen értelemben megegyezésre kötelezve nem vagyunk.

Amennyiben a felek érdeke úgy kívánja, akkor természetesen a Szövetség részt vesz ebben a folyamatban, de ehhez a tagok akarata szükséges. És az is szükséges, hogy olyan életképes üzleti modellel érkezzenek hozzánk a tévétársaságok, ami figyelembe veszi a terjesztők, azaz a kábelszolgáltatók érdekét is.

Egy korábbi kábeltévés szakkonferenciájukon, ahol magam is jelen voltam, és az akkor még csak pletykák szintjén létező kábeldíjról is szó esett, azt hallottam, hogy a kábelszolgáltatók, ha nem tudnának megegyezni az RTL-el és a TV2-vel, esetleg az ingyenesen fogható MindigTV-ről levett jelet továbbítanák a nézők felé. Ilyen helyzet előállhat esetleg?

Ez ott azon a konferencián csak egy felvetődő ötlet vagy javaslat volt valakitől egy kerekasztal-beszélgetésben, de ennek a jogi lehetőségeit mindenféleképpen tisztázni kellene. De szerintem nem ez lenne a megoldás. Inkább azt kellene, hogy legyen egy tiszta üzleti modell, ami a piacon életképes, win-win, tehát mindkét fél jól járjon.

Én ennek a híve vagyok inkább, mert a jelen helyzetben, ha én előfizető lennék, nagyon durcás lennék emiatt, hogyha ezek a csatornák azért, mert nekik úgy tetszik, ezért pénzt kérnének egyik pillanatról a másikra. Pláne, hogyha jelentősebb összeget kérnének. Most egyelőre még nem lehet tudni, hogy 2 vagy 500 forintról beszélünk-e csatornánként. Ez nyilván nem mindegy, de a lényeg az, hogy egyelőre elvi alapon van vele problémánk. A gyakorlatban pedig akkor tudunk beszélni róla, ha majd a konkrét árakról beszélgetünk, hogy ez hogy is néz ki.

A kábelszolgáltatók megtehetnék esetleg, hogy az RTL-t és a TV2-t kiveszik a kábeldíj miatt az alapcsomagjaikból és nyitnak egy külön csomagot, amiben csak az RTL, vagy csak a TV2 lenne benne, külön díjért? A témával kapcsolatos első cikkeinkre érkezett reakciók alapján a nézők egy részének igenis lenne igénye rá, hogy nem kér a TV2-ből vagy az RTL-ből, ezekért nem fizetne.

Ott, ahol még analóg a szolgáltatás – ez körülbelül 40 százalék országosan – ez egyelőre nem kivitelezhető, ezeken a területeken csak a hagyományos csomagos rendszer létezik. Ahol viszont már digitális a szolgáltatás, ott elvileg műszakilag megoldható ez. Ott bizony nagyon könnyen kiderülhetne, hogy mennyit érnek ezek a csatornák, mennyit hajlandók fizetni értük a nézők, hiszen ilyen esetben megtehetnék, hogy ezeket lemondják azok, akik nem szeretnék ezeket igénybe venni. Lehet, hogy lenne belőle meglepetés. Ennek egyébként nagy előnye lenne, hogy nem kényszerítenénk rá legalább a többiekre, tehát aki önként hajlandó lenne fizetni ezekért, amelyek egyébként valóban nézett csatornák, meg lehetne határozni egy díjat, és akkor ha azt mondják az RTL vagy a TV2 illetékesei, hogy havi 2 ezer forintot kérnek, akkor semmi gond, mi 2200 Ft-ért meghirdetjük, hiszen rá kell tennünk a költségeinket és az áfát, és akkor megnézzük, hogy mennyien fizetnek elő. Ha pedig 2 Ft 50 fillért mondanak, akkor pedig annyiért nyújtjuk (plusz áfa stb.), semmi probléma. Régen úgyis sokszor volt az téma, hogy miért nem lehet minden csatornára egyesével előfizetni és akkor tényleg csak azokért a műsorokért kellene fizetni, amit az adott háztartásokban néznek.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Van is ilyen példa, például az HBO esetében, ami külön csomagban van.

Így van. Ha valaki annyira bízik a termékében, legyen így! Csak az a baj, hogy ehhez kell az ő beleegyezésük is, hiszen egyoldalúan ezt nem lehet megtenni. Tehát ugye most kiderülne, hogy melyik az a csatorna, amelyik azt mondja, hogy én vagyok a gáton, én meg azt mondom, hogy oké, mérettessük meg. Lehet így is üzletelni, de akkor lehet, hogy kiderülnének dolgok. Ugye a sűrű fillér és a ritka forint esete. Egyébként a csomagok pontosan azért működnek, mert a nagyobb előfizetési számra való költség-szétterítés miatt a kábeltévés csomagban benne lehet fiatalnak és idősnek, magyarnak és külföldinek, sportkedvelőnek és zenebarátnak, romantikus műsorokra vágyóknak is műsor. Ez az előnye, ez tud működni, de csak addig, amíg olcsó pénzről beszélünk. De ugye ők (az RTL és a TV2) nem olcsó pénzt emlegettek, legalábbis idáig.

Innentől fogva az lesz érdekes, hogy a konkrét üzleti tárgyalások során milyen árakról, milyen csomagajánlatokkal érkeznek. Hiszen nekik is vannak csomagajánlataik, több csatornájuk is van, lehet ott is adott esetben egy kedvező ajánlatot tenni, amit a kábeles kollégák elfogadhatnak, vagy sem. Lesz, aki elfogadja és lesz, aki nem. Nekünk a Szövetségnek az a fontos szempontunk, hogy fair ajánlatokat tegyenek, tehát ne legyen az, hogy az egyiket jól felárazzák, a másikat pedig átverik, magyarán érvényesítik azt a szempontot, hogy jelentős befolyásoló erővel rendelkező szolgáltatóról van szó, vagy sem. A piaci helyzetet – ahol jelen vannak kicsi és nagyobb kábelszolgáltatók is – igyekszik a jogalkotó valamilyen módon kompenzálni, hogy ne legyenek túlkapások. No, ha esetleg ilyen túlkapást tapasztalunk, akkor a Szövetség azért van, hogy megtegye a megfelelő helyekre a bejelentéseket.

Őrködni fogunk tehát, egyébként pedig várjuk az eseményeket. Egyelőre most még korai bármit is beszélni, inkább csak az elvekről szóltam.

Mire számít, idén még létrejöhet megállapodás a kábelesek és a tévék között?

A tárgyalásokat nem mi fogjuk elkezdeni, mi egyelőre várunk.

Hogy mikor jönnek először a kábeldíjra vonatkozó igényekkel, már holnap reggel kopogtatnak vagy fél év múlva, nem tudjuk. Utána pedig ezeket az imént említett üzleti, gazdasági érveket végig kell tárgyalni. Az országban van pár száz szolgáltató, az egyezkedések tempója sok mindenen, például az összes fél hozzáállásán is múlik majd. Úgy gondolom egyébként, hogy először most aludjon rá mindenki, hogy józan legyen, és utána próbálja meg végiggondolni a dolgait, csak utána üljenek le egyeztetni ebben az adott helyzetben, hogy hogyan lehet megoldást találni a felmerülő elvi gondokról.

UPDATE: a TV2 kérdésünkre közölte, máris megkezdené a tárgyalásokat a kábelszolgáltatókkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik