Kultúra

Érdi Tamás: Én nem szeretem a hangos zenét

László Pál
László Pál

újságíró. 2017. 08. 01. 18:43

A szülei televíziósok voltak akkor, amikor még csak egy televíziós csatorna volt. Ki ne emlékezne É. Szabó Mártára és a Cimborára, Érdi Sándorra és a Stúdióra? Fiuk, Tamás, nemzetközi hírű zongoraművész. Amit a sors az egyik kezével elvett, a másikkal visszaadta: a látást hallásban, tehetségben pótolta. Interjú Érdi Tamással, függetlenedésről, féltő gondoskodásról, minőségről, és arról, hogy könnyűzene nélkül lehet ugyan élni, Mozart nélkül viszont nem érdemes.
Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

Tizenegy óra van, itt ülünk a zongora előtt, a gyakorlása közepén járunk. Mennyire szigorú a napirendje?

Eléggé. Kilencre átjövök a szüleimhez, itt van a zongorám, a szobámban, fél egyig minden nap itt dolgozom. Aztán a feleségemmel összetelefonálunk, hogy ki hol tart a munkában, majd megebédelünk a szüleimmel, és utána az időjárás függvényében séta vagy pihenés következik. Háromtól hatig megint gyakorlás, hattól meg vacsora, otthon Rékával. Persze van még egy nagyon jó része a napnak: kicsi korom óta édesapám a mai napig felolvas minden délután, a világirodalom fontos regényeit, már vagy 70 itt van a polcon, legutóbb a Háború és békét, hallgatnám is őket, csak hát idő, idő visszahallgatni. A Háború és béke például 38 darab kazetta.

Tehát minden nap szakít időt arra, hogy az édesapja által felolvasott könyveket hallgassa?

Hallgatni nem nagyon van időm, de együtt olvasni igen jó. Közösen választjuk ki, hogy mit olvassunk.

Két kulturális újságíró gyerekeként élni mennyire teszi kötelezővé az irodalmat? Ön választjaki mit olvassanak, vagy a szülei?

Mint említettem közösen válogatunk, de vannak Braille-könyveim is, például nagyon szeretem Ady verseit. Ez azért is jó, hogy el ne felejtsem a Braille-olvasást. Verseket én szoktam olvasni Rékának. Sokat járunk színházba, operába.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

A színház érdekes, mert persze próza, a színészek beszélnek, de hát a színház gesztus is, játék is, meg díszlet is.

Szüleim, vagy most már Réka mindig elmondják, hogy éppen mi történik a színpadon, és én ennek alapján próbálom elképzelni. Sugdosunk.

Van kedvenc színháza?

Sokfelé járok. Legutóbb Az üvegcipőt néztük meg a feleségemmel a József Attila Színházban. Ott például kaptam egy fülhallgatót, kicsit meg is lepett, hogy egy férfihang dörmögött a fülemben, hogy mi történik a színpadon. Az első felvonásban a feleségem segített, a másodikban ez a dörmögő férfihang. De ha már a zenén kívüli elfoglaltságaimról beszélünk, a történelem is nagyon fontos a számomra. Legutóbb Rudolf és Sissy életéről olvastunk hosszas tanulmányokat édesanyámmal.

Mindenkit használ a családból?

Igen. Van beosztás: édesapám az irodalmat olvassa, édesanyám a történelmet, a feleségem pedig a zenei könyveket, életrajzokat.

A felesége fotográfus. Az ő élete a kép. Erről önnek kevés fogalma lehet.

Már a megismerkedésünk is különleges volt. 2011 november másodikán volt egy szólóestem a MüPában. Réka valakitől ajándékba kapta a jegyet, alig akart eljönni. A koncert után aztán írt édesanyámnak egy köszönő levelet, hogy ilyen szép születésnapja még sosem volt. Édesanyám visszaírt, hogy írjon nekem, mivel van beszélő ‘kompjúterem’. Szép levél volt, azonnal válaszoltam, és meghívtam a következő koncertemre, az Élet menetére, a zsinagógába. A fogadáson kezdtünk el ismerkedni, beszélgetni.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

És ő hogyan magyarázta el, hogy mivel foglalkozik?

Ő a találkozásunk után határozta el, hogy a fotózással szeretne foglalkozni. Akkor még egy teaboltban dolgozott, és szabadabb életre vágyott.

Nem engedem el. Hogyan érteti meg önnel, hogy milyen fotókat készít?

A zenén keresztül. Zenével magyarázza el, hogy néz ki egy kép.

Hogyan?

Úgy, hogy például azt mondja, ez pont olyan, mint egy Chopin-noktürn vége. Olyan szomorú vagy játékos, vagy valamilyen.

Van olyan dolog, amiben megváltozott Réka, a felesége miatt? Csak azért, mert azt gondolom, hogy elég szoros a viszonya a szüleivel, akik féltik, óvják és a szerelem miatt talán valahogy meg kell bontani egy ilyen zárt egységet.

Érdekes volt, amikor bejelentettem a szüleimnek, hogy szeretnék Rékánál lakni. Meglepődtek, vagy megdöbbentek, de végül is örültek. Aztán később a tudtuk nélkül kértem meg a kezét. Szerelmes lettem. Ilyet sosem éreztem korábban. Pomázon laknak a szülei, karácsony volt és eljátszottam Liszt egyik legszebb művét, a Sposaliziot /Eljegyzés: Rafaello festménye ihlette Lisztet/. Ezzel kértem meg a kezét.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

É. Szabó Márta, Tamás édesanyja itt közbeszól.

– Csak, hogy értse: mi nagyon megrettentünk attól, hogy Tamás nem lát. Én annyira vártam, hogy megmutassam a fiamnak a műsoraimat. Aztán meghalt a középső fiam, egyszerűen túl kellett élni mindezt. Tamás nem beszélt hároméves koráig, rémes időszak volt, rémületünkben elhívtuk Montágh Imrét, mert úgy éreztük, már beszélnie kellene.

– Addig mindenre csak azt válaszoltam, hogy gagyliga bugyliga.

– Én kérdeztem tőle, hogy éhes vagy?

– Én meg válaszoltam, hogy gagyliga bugyliga.

– Montágh hosszasan figyelte a párbeszédeinket, aztán megnyugtatott bennünket, hogy semmi baj, mert aki ezt a bonyolult szót ki tudja mondani, az beszélni fog, de mivel működik ezzel is az élet, miért beszélne? Ő nem hülye, de ha így kiszolgáljuk, az lesz. Hagyni kell, ő pont olyan gyerek, mint a többi. Két tévéssel nem volt könnyű neki, nehezen szoktunk le arról, hogy helyette beszéljünk, és helyette megoldjuk a dolgokat. Az első pofára esésünk Pécsett volt, amikor megkérdezték tőle, hogyan tanulja meg a darabokat.…

– Igen, emlékszem, azt válaszoltam, hogy elmondom, ha kimennek a szobából a szüleim.

– És akkor mi megszégyenülve távoztunk, de örültünk is, hogy kiküldött bennünket, önállósulni kezdett..

Akkor most meg merem kérdezni: mennyire zavarja önt az, hogy a szülei ennyire gondoskodnak? Kiküldjük az édesanyját a válasz előtt?

Nem kell. Néha ugyan sok, de hihetetlenül sok segítséget kaptam tőlük. Persze volt olyan, hogy fellázadtam, hogy nem akarok annyit gyakorolni. De aztán rájöttem, hogy muszáj. Liszt mondta egyszer, hogy ha egy napig nem gyakorlok, azt észreveszem én, ha két napig, azt a tanárom, ha három napig, azt a közönség.

Az, hogy nem szólt a lánykérésről, az a lázadásnak köszönhető?

Nem is tudom megmondani, miért nem szóltam. Ez már kicsit a függetlenedésem jele volt.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

A felesége miatt lett független.

Igen. Vártam, hogy egyszer majd csak megtalál valaki. Most már vele járok mindenhova. Egyszer biztosan átveszi majd édesanyám helyét, persze remélem az még nagyon soká lesz.

Nem akarom, szétbombázni a kérdéseimmel a családot, kicsit térjünk vissza a koncertekhez. Honnan tudja, hogy a közönségnek tetszik a játéka?

A csöndekből, amikor a légy zümmögését is meg lehet hallani.

Az is lehet, hogy akkor alszanak.

Jó, ezt nem tudom, lehet. De én úgy gondolom, úgy hallom, hogy inkább figyelnek. Meg a taps minőségéből is érzem ezt. Vagy abból, amikor a fülembe súgják, hogy állva ünnepelnek.

Mikor érezte először a tapson, hogy ez most nagyon komoly elismerés?

Reykjavikban, amikor az Izlandi Szimfonikusokkal játszottam, ott tapasztaltam először, hogy állva tapsol a közönség. Ez hihetetlen elismerés volt, mert előre felkészítettek, hogy a közönség cool, azaz nagyon rideg, hűvös. Ehhez képest lelkesen ünnepeltek. De azért én nem ettől vagyok elégedett.

Ön nem látja a kottát, ez komoly nehézség lehet. Mindent fejből kell tudnia.

Nekem a kottám a tanárom, kiskorom óta. Most is jött Becht Erika, hogy pontosan átnézzük, hol vannak a hangsúlyok, esetleges hibák, Beethoven-koncertet játszom egy hét múlva. Ha látnék, megnézném a kottában, de nem látok. Vannak Braille-kották egyébként, csak azokhoz meg nehéz hozzájutni, és ezen a szinten már átiratok sincsenek. És sokszor pontatlanok is, ha pedig valamit hibásan tanul meg az ember, azt a jó isten sem javítja ki.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

Meg gondolom, hogy a Braille-kottát viszonylag nehéz lenne játék közben követni az ujjával…

Igen, rendkívül lassú lenne, ezért inkább Erika módszerével készülünk. A zongoraversenyeket például úgy tanuljuk, hogy a tanárom egy másik zongorán lejátssza nekem a zenekari részt, aztán a karmesterrel külön átvesszük a tempókat, hiszen azt sem látom, ha ő int nekem. De a zene mindig kisegít, mindent megold.

Hány darab van a fejében?

Sok, még sosem számoltam össze… Zongoraversenyből most éppen tizenkettő.

Gondolkodott azon valaha, hogy hol a helye a zongoristák között? Hogy kinél lett jobb és ki elérhetetlen? Ha nagyon egyszerűen akarom megfogalmazni: Liszt és Kocsis között hol van Érdi Tamás?

Soha nem gondolkodtam ezen. Érdekes a kérdés, de sosem foglalkoztatott, erről az jut eszembe, mennyire hiányzik Kocsis Zoltán. Minden fellépésem előtt gondolok rá. Amikor először léptünk fel együtt, Chopin e-moll zongoraversenyét játszottuk, aminek az elején hosszan játszik a zenekar, a zongora belépéséig. Emlékszem, hogy ezalatt a hosszú várakozás alatt a melegben megizzadt a kezem, és megcsúszott az ujjam, mindjárt a darab elején, egy ugrásnál. Koncert után, amikor panaszkodtam Zolinak, hogy ez mekkora kudarc, azzal vigasztalt, hogy a melléütés nem számít, szerinte minden rendben volt, de azt nagyon jól teszem, hogy foglalkoztat, mert mindig jobban kell játszani.

Talán önökön kívül senki nem is vette észre a hibát.

Lehet, de a minőségre való érzékenységet tőle tanultam meg. Tőle tanultam, hogy az ember soha nem lehet elégedett. Hogy mindent lehet jobban és tökéletesebben játszani. Hogy a jó és a jó között is van különbség. Hiába tudod, hogy sikerült valami, tökéletes és tökéletes között is van különbség.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

37 éves. Ha megnézem a spotify vagy az iTunes listáját, bármit, ahol zenét hallgatunk most, Mozart vagy Chopin eléggé hátul kullog. Lehet-e, kell-e egyáltalán megmutatni a klasszikus zenét a gyerekeknek?

Én sokat játszottam gyerekeknek kistérségi iskolákban. Egy alkalommal Chopint játszottam, és meséltem is a kisiskolásoknak. Az egyik kislány a koncert alatt azt kérdezte: „Tanító néni, miért kellett a noktürn alatt sírnom?”. Hát ezért. Vagy a másik azt mondta, csak attól fél, hogy mindjárt vége lesz. Mert ha nem mutatod meg milyen ez a zene, akkor olyan dologról maradnak le, ami nemcsak jó, hanem sok örömet okoz! De mondok egy másik kedves történetet: játszottam egy bakonyi kis faluban, a koncert végén egy idős asszony azt mondta édesanyámnak, olyan érzése van, mintha a lelkét selyembe csomagolták volna. Azelőtt sosem hallott ilyen zenét.

Ez nagyon szép.

Ilyenkor érzem azt, hogy érdemes napi sok-sok órát gyakorolni. A gyerekek annyira fogékonyak a jóra, hogy legszívesebben az összes iskolába elmennék. Ha elértem, hogy sokan nyitottá válnak, és érdekelni kezdi őket ez a másfajta zene, már nem éltem hiába. Mindig elmondom nekik, amit Vásáry Tamástól tanultam, hogy Mozart nélkül lehet élni, csak nem érdemes.

Átlaggyerekként a mainstream zenével találkozik először az ember. Ez szól a rádióban, a bevásárlóközpontban, a televíziókban. Valahogy azt képzelem, hogy önnél talán fordítva volt ez. Először Liszt, aztán jöhetett az akkori Ariana Grande.

Én nem szeretem a hangos zenét.

Semmilyen nem klasszikus zenét nem szeret?

Nem. Nincs nekem arra időm. De ha nagyon kutatok, a görög zenét szeretem, a Zorbát, meg a hatvanas évek slágereit. Meg Koncz Zsuzsa dalait is, nekem a dallam a lényeg, de a hangos dob és basszus nem érdekel. Nem követem a mainstream zenét. Inkább jazzt hallgatok szívesebben.

És amikor elfárad a sok zenétől?

Akkor csendet akarok. Szeretem a csendet… Rendszeresen csak az Új Zenei újságot hallgatom, jó tudni, mi van a zenei életben.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

Csak a zenei híreket követi?

Néha a híreket is meghallgatom, de inkább csak a zene érdekel. Nincs nekem időm megérteni, elemezni, mit hallok a rádióban, mit írnak az újságok…

Idő, idő, idő! Mindig csak az idő, ahogy a Hahó Öcsiben van, el kéne mennie kérni a Bergengóc Királytól egy kis időt. De viccet félretéve, milyen a nyara? Van ideje? Vagy csak koncert, koncert hátán?

Koncert, koncert hátán: szeretek koncertezni, kamarázni, együtt muzsikálni, sok örömöm van a KLASSZ a pARTon fesztiválban, aminek a házigazdája lettem. Szerettük volna, hogy ne csak a könnyűzene szóljon a vízpartjainkon. Felelevenítettünk egy régi hagyományt, a Cimbora táborokban évtizedekkel ezelőtt több száz gyerek muzsikált Vásáry Tamás, Hamar Zsolt és Kesselyák Gergely irányításával. Sok híresség nőtt ki ezekből a nyári találkozásokból, és mi most ezeket a régi barátokat és muzsikusokat hívjuk a fesztiválra. Nagyon jó újra találkozni velük. Már hároméves a fesztivál, idén is több mint 30 koncertet szerveztünk a Balaton és a Duna partjára. A minap Esztergomban játszottam egy Chopin és Weber zongoraversenyt az Óbudai Danubia Zenekarral, és egy fantasztikus karmesterrel, Farkas Róberttel, aki Németországból érkezett A siker mindenütt leírhatatlan! A közönség hálás az ingyenes koncertekért.

Oké, ez a nyár. És az ősz?

Ősszel Lisszabon, Abbázia, Velence következik, októberben pedig még boldogabban megyek vissza Kanadába, hogy köszöntsem a 150 éves Kanadát három városban, ahol a művészdiplomámat szereztem. Aztán itthon a Zeneakadémián is köszöntjük Kanadát, majd a MÜPÁ-ban Kodály születésnapján felidézzük a nyár legsikeresebb produkcióit, bizonyítva, hogy télen is KLASSZ a pARTon! És még egy komoly szólóest is vár rám a’ZONGORA 1-ben’/Bartók-Debussy-Kodály/, amit a Rádió is rögzít, a Festetics-kastélyban. S amire ugyancsak nagyon büszke vagyok, a KAMARA.HU fesztivál záró koncertjén a Zeneakadémián Chopin-műveket játszom, Simon Izabella és Várjon Dénes meghívására. De most már abbahagyom, pedig mindent fel sem soroltam….

Azért nyugtasson meg, hogy pihen is.

Persze, augusztusban úszni is fogok a Balatonban, és megyünk Abbáziába is Rékával és a szüleivel.

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.