Kultúra

Szimpátia az ördöggel – Ebéd a jazidik szent városában

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2016. 05. 03. 13:26

Tűz a nap. Romok fénylenek a domboldal bokrai között. Végül rákanyarodunk a betonútra, mely Lalishba vezet. Sorompó zárja le a gépkocsi forgalom elől. Géppisztolyos, verejtékező pesmerga kérdezi, hogy mit keresünk. Elmondjuk. Bólint, majd mutatja, hogy parkoljuk le az autót, és vegyük le a cipőnket. Cipővel senki sem léphet be Lalishba, a jazidik legszentebb városába.

Mezítláb megyünk fel a hegyre. A lábunkat égeti a beton. Az út két oldalán, a dombokba vájt több száz éves házakból gyerekek bámulnak kíváncsian utánunk. Seregélyek köröznek a házak körül, hangos tőlük a környék.

Fotó: Jászberényi Sándor

„Isten hozta magukat Lalishban” – mondja egy magas, fehér turbános és fehér ruhás férfi, egy boltív alatt, és mutatja, hogy kövessük. Baba Csávisnak hívják, ő az egyike azoknak a jazidi szerzeteseknek, aki a városban él. Mielőtt belépne a boltív alá, gesztikulál a nap felé, elköszön. Szűk folyosó vezet a szent város belső termei felé.

Fotó: Jászberényi Sándor

A szent víz mindent elmos

Lalish városa legalább 900 éves. Itt található a sírja ugyanis annak a libanoni szufinak, Sejk Ádinak, aki kilencszáz évvel ezelőtt, miután egyesítette a területen élő jazidiket és bevezette a kasztrendszert az Arafat az M’zgat és H’zarat hegyek lábánál hunyt el – pontosan ott, ahol a város található. Bár a várost kétszer is, egyszer a XIII., egyszer a XV. században lerombolták, mindig újraépült. Az akár hatszáz év korkülönbséggel épült épületek azonban jól megférnek egymással. A hegyekből fakadó forrás keresztülszalad a városon, a város közepén pedig egy medencében gyűlik össze. A jazidik hite szerint, aki háromszor mossa meg az arcát a szent vízben és szólítja a fényhozó angyalt, annak megadatik, hogy a hatszázezer fős szekta tagja lehessen. Persze nem a vezetői Pir és Sejk kasztté, hanem egyszerű murid.

Fotó: Jászberényi Sándor

A keresztelő-medencének már új funkciója is van. Ide zarándokolnak el azok a jazidi nők, gyerekek és férfiak, akik kiszabadultak az Iszlám Állam kezei közül.

Fotó: Jászberényi Sándor

Baba Sejk, a legmagasabb jazidi vallási főméltóság egy éve adott ki egy vallási állásfoglalást, mely szerint a szent víz mindent elmos: a kényszerített betéréstől az Iszlámba, a csoportos nemi erőszakon keresztül minden gyalázatot.

Azokat a magzatokat is jazidivé változtatja, akik erőszakos körülmények között fogantak, anyjuk fogsága során. Sok ilyen gyerek született mostanában.

Bár az Iszlám Állam naponta veszít területeket, továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a térség egyik legnagyobb városát, Moszult. A vallási vezetők számításai szerint még mindig körülbelül háromezer jazidi van a halálszekta karmai között, férfiak, nők, gyerekek vegyesen.

Fotó: Jászberényi Sándor

Őket élő állatként adják és veszik a megszállt városok nagypiacain. A kalifátus pedig, élén az önjelölt kalifával, Abu Bakr Ál Bágdádival kifejezett ellenszenvet táplál a jazidikkel szemben. Fatvák tucatjaiban mondtak név szerint rájuk halált.

Nem az Iszlám Állam volt azonban az egyetlen szervezet, mely nyom nélkül akarta eltüntetni a hajdan több millió főt számláló vallási csoportot. Korábban az Oszmán Birodalom, Irán, de Szíriai is elkövetett mindent, hogy eltüntesse a szektát, beolvassza tagjait az Iszlámba. Az igazat megvallva, egyetlen nagy, monoteisztikus vallás sem nézte jó szemmel működésüket. Ez pedig a jazidik sajátos hitéből fakad.

Fotó: Jászberényi Sándor

366 napból áll egy év

„Mi a Nap felé fordulva imádkozunk, reggel, délben és este” – meséli Baba Csávis már bent a a városban. Mellettünk csörgedezik a szent patak vize. A szentélyben sötétség honol, éjjel azonban kigyúlnak majd a fények. Minden este egy jazidi család 366 gyertyát gyújt meg. A jazidi időszámítás szerint ennyi napból áll egy év. Éppen hogy lemaradtunk egyébként a nagy áprilisi újévi ünnepségükről, így sem ússzuk meg azonban, hogy főtt tojást együnk. A tojás a Nap szimbóluma, erőt ad.

„A fényhozó angyalt imádjuk” – meséli Baba Csávis.

Fotó: Jászberényi Sándor

Ebből már érthető, hogy miben gyökerezik a nagy monoteista vallások ellenszenve a jazidik felé. A jazidi hitvilág szerint miután Isten megteremtette a világot, azt teljes egészében magára hagyta. Lucifer, a legszebb és legerősebb angyal megtestesült a világban, egyfajta hidat képezve Isten és az emberiség között. Bár a jazidik a főangyalt, akinek a temploma Lalishban áll, Melek Tausznak nevezik, az angyal azonos a biblia, a tóra és a korán sátánjával, leszámítva azt az aprócska különbséget, hogy a jazidik nem tulajdonítják a bűn atyjának, aki ellentétbe került Istennel.

Fotó: Jászberényi Sándor

Az egyik legősibb monoteista vallásként a jazidizmusban is megtalálható a menny és a pokol koncepciója, az azonban, hogy hová kerül valaki, csak a lélektől függ. Ezzel párhuzamosan a lélekvándorlásban is hisznek: a vezetői kaszt tagjai akár évszázadokon keresztül is újjászülethetnek, hogy segítsék a hívőket. A vallás legfőbb méltósága, Baba Sejk például nem más, mint a legfontosabb jazidi szent, a feljebb már említett Sejk Ádi földi megtestesülése.

Állva, hang nélkül eszünk, mind a húszan

Teológiai képzésünk akkor ér véget, amikor Baba Sejk belép az udvarra, melynek a sarkán ülünk. Sejk Ádi reinkarnációja bottal érkezik és a hatvanas éveinek a közepén járhat. A jazidik megcsókolják a kezét, velem kezet fog. Aggodalmas tekintettel mér végig, miután elmondják neki, hogy ki vagyok, bólint. Baba Csávis mutatja, hogy menjünk a sejkek után, mert mindjárt kész az ebéd.

Fotó: Jászberényi Sándor

Egy nagy teremben ülünk le, a fal mellé támasztott székekben. Baba Sejk külön üdvözöl és megkér, hogy ne fotózzak kíséret és engedély nélkül. Férfiak lépnek be a terembe, kezükben nagy asztalokkal. Felállítják és megterítik őket. Állva, hang nélkül eszünk, mind a húszan a teremben. Néhány hívő pillantását elkapom magamon evés közben.

Fotó: Jászberényi Sándor

A jazidik külföldi újságíróként egyszerre fogadnak örömmel és tartanak tőlem, mint idegentől. A vallásuk az évszázados üldözések miatt zárt, alig akad szakirodalma. A hagyományaik  szájról-szájra öröklődnek, írásos gyűjteményük nincs. A vallásuk történelme során egyszer sem végeztek erőszakos hittérítést, mindig is teljes mértékben izolálták magukat a nem jazidiktól. A mai napig ritkán, és a közösséggel való teljes szakítással jár, ha valaki nem jazidivel nősül.

Fotó: Jászberényi Sándor

A hirtelen nyitás többek között az Iszlám Állam 2014-es szisztematikus népirtásának köszönhető, melyet a Szindzsár hegységben és környékén végeztek. Akkor több ezer jazidit gyilkoltak meg és százezreket ejtettek fogságba vagy üldöztek el otthonaikból. A világ figyelmét hirtelen felkeltették a főangyalt imádók, akikről azonban igen keveset lehetett tudni, azt is elsősorban attól a diaszpórától, aki már nyugaton, főleg Németországban él. A sejkek ekkor döntöttek úgy, hogy egyszer és mindenkorra leszámolnak az egyébként a korai orientalisták által is jól megtámogatott képpel a vallásukról, miszerint az ördögöt imádnák. Ennek érdekében megnyitották szent helyeiket, bár a nyitás már 1993-tól érezhető, onnantól, amikor iraki Kurdisztán autonómiát kapott.

Már ekkor jazidi kulturális központok tucatjai jöttek létre, hogy megismertessék a vallást a lakossággal. Bár a jazidik komancsiul, kurd nyelvjárásban beszélnek, a városi kurdok pedig kurdnak tekintik őket, a vallás mindig is éles választóvonal volt a zömében szunnita muszlim kurdok és közöttük.

Fotó: Jászberényi Sándor

Ádám egyeneságú leszármazottjai

Az ebédtől elnehezedve túljutunk a kötelező protokollfotózáson. Kihasználom az alkalmat, hogy senki sem figyel rám és elindulok a szentély felé. Elsőnek a konyháig sikerül eljutnom, a konyhás lányok hagyják, hogy fotózzam őket, majd megmutatják a szentélyt. Odabent félhomály fogad, a falak felerősítik a patak csobogásának hangját. Egy jazidi nő megcsókol egy követ előttem, de ahelyett, hogy kizavarna a templomból, mosolyog, amikor meglát. Akkor kiabálnak csak rám, amikor a főbejáraton kifelé haladva rá akarok lépni a kőre. Ez tilos a hagyomány szerint. A főbejárat egy díszesen faragott kapu. A jobb oldalán fekete kígyó tekereg. Ezt megcsókolják a szentélybe lépők. A hagyomány szerint egy fekete kígyó tömte be a léket testével Noé bárkáján, ezért tisztelik szent állatként a kígyót a jazidik, akik egyébként Ádám egyeneságú leszármazottjának tekintik saját magukat. Igaz, a biblia Ádám és Éva történetben a kígyónak egészen más szerep jut.

Fotó: Jászberényi Sándor

Elhagyva a szentélyt és a hegy felé haladva jutok el a jazidi keresztelő-medencéig. Fiatal jazidi lányok ülnek mellette a lépcsőn. Mosolyognak, amikor meglátnak, hagyják, hogy fotózzam őket. Két idősebb nő is engedi, hogy fényképezzem. Megtudom, hogy a fahasábok a keresztelő medence előtt szintén szentségnek számítanak. Ha egy újszülött csecsemő nem tud aludni, az anyja elhozza magával ide, a fogával kiharap egy kis darabot a fából(!) és a gyermek bölcsőjébe teszi. A hatásfokra esküsznek a helyiek.

Fotó: Jászberényi Sándor

Végignézek egy vízbemerítést is, igaz kifejezetten megkérnek, hogy ne fotózzak. Egy újszülött gyerek arcát mossák meg a vízzel, hogy ő is jazidi legyen, az anyja családjának akarata szerint.

Miután kibámészkodom magam, visszaosonok a sejkekhez, ahol már keresnek. Kijelölnek mellém egy vezetőt, aki másodszorra is körbevezet, elmagyarázva a szimbólumok jelentését.

Fotó: Jászberényi Sándor

(Jászberényi Sándor, Lalish, Irak, Kurd Autonómia)

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.