Kultúra

Titkolják, hogy mennyi közpénzt kapott Ákos

kovács ákos (ingyenes, )
kovács ákos (ingyenes, )

Hiába fordult a Bors közérdekű adatigényléssel a zenésztől 320 szignált rendelő MTVA-hoz.

A közrádióban szól, közpénzből fizették, sokak szerint közérdekű adat, mégsem tudjuk, mennyi pénz ment el a rádiós szignálokra – írja a Bors. A lap megkért egy szakértőt, hogy becsülje meg, mennyi pénzt kaphatott Kovács Ákos a munkájáért.

– Teljesen eltérő összeget ér egy-egy szignál, tíz- és százhúszezer közé tehető az ára – mondta Kecskeméti Gábor, aki korábban a híradónak és a Magyar Rádiónak is komponált szignálokat. Ez alapján akár több tízmillió forintot is kaphatott.

A műsorok előtt és után hallható rövid kis dallamokat szakmai szempontból is értékelte a szakember, szerinte nem lehetett nagy munka, mert ugyanúgy szólnak.

A Kossuth-díjas énekes a Heti Válasznak azt mondta, egy polgárjogi szerződésről akkor sem beszélhetne, ha akarna. Szerinte „Magyarországon lassan már a levegővételnek is van politikai vetülete”, a vélhetően politikai indíttatású támadásokkal előre számot vet az ember. Hozzátette, ha közérdekű adatnak minősül, hogy mennyiért dolgozott, adja ki a közmédiát felügyelő alap (MTVA), és akkor „érdekes helyzet állhat elő, például a százmilliókról képzelgő ellendrukkerek csúnyán arcra eshetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik