Nagyvilág

Habony szlovén tévéjéhez köthető párt kongresszusán lesz vendég Orbán

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton részt vesz európai pártszövetségese, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) kongresszusán – szól a szűkszavú MTI-közlemény, illetve annyi még kiderül, hogy “a Fidesz elnökét a szintén az Európai Néppártban helyet foglaló SDS elnöke, Janez Jansa korábbi szlovén miniszterelnök hívta meg és kérte fel egy beszéd megtartására”.

A hírt azonban árnyalja az a tény, hogy Habony Árpád és más, kormányközeli médiatulajdonosok éppen nemrégiben vásárolták be magukat az SDS párttévéjének tekinthető Nova 24 TV-t birtokló cégbe. Ahogy azt a 24.hu is megírta az Átlátszó nyomán, a cégben történt 800 ezer eurós tőkeemelést a Modern Media Group, a Ridikül Magazin és a Ripost dobta össze.

A Modern Media Group Habony Árpádnak és Orbán Viktor egykori tanácsadójának, a Nézőpont-csoport tulajdonosának, Győri Tibornak a közös cége. A Ripostban az egyedüli cégjegyzésre jogosult Schatz Péter, aki korábban az MTVA üzleti és termékfejlesztési igazgatója volt. A Ridikül tulajdonosa pedig Halkó Gabriella, a TV2 marketing- és stratégiai igazgatója. A három cég 15-15 százalékos tulajdonrészhez jutott, amivel ki tudták cselezni azt a szlovén törvényt is, amely 20 százalék feletti részesedés megszerzése esetén minisztériumi engedélyhez köti az ügyletet.

A Nova 24 TV nem egyszerű tévécsatorna, politikai jelentősége van, ugyanis az SDS legfontosabb médiuma és azért hozták létre az SDS tagjai és szimpatizánsai, hogy – szemben a többi sajtótermékkel – “valós képet” mutassanak a Szlovéniát érintő eseményekről. A Nova tulajdonosai között a Fidesz-közeli médiacégek beszállás után is ottmaradtak az SDS emberei is. Informátoraink szerint a tévécsatorna által sugárzott műsorok rossz minőségűek, tele vannak propagandával, és leginkább olyan talkshow-k készülnek, amelyekben sokszor az SDS vezető politikusait látják vendégül. Az SDS elnökéről, Janez Jansáról jó ideje tudható, hogy ugyanúgy befolyásolni akarja a médiát, mint Orbán, és a magyar miniszterelnököt példaképének tekinti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik