Nagyvilág

Renzi kiosztotta Orbánt, jöhet a vétó

"Az általunk befizetett pénzből ne emeljenek falakat!" Ezt mondta az olasz kormányfő.

Ha az Európai Unió egyes tagállamai falakat építenek és csak akkor szolidárisak, amikor pénzt kapnak, akkor készen állunk megvétózni az unió költségvetését.

Ezt Matteo Renzi mondta ezúttal a RAI olasz közszolgálati rádió esti politikai-közéleti műsorában. Az olasz kormányfő emlékeztetett rá, hogy az európai szolidaritásnak megvannak a maga szabályai. Azt már korábban is egyértelművé tette, elfogadhatatlannak tartja a magyar határzárat.

Nem fogadjuk el, hogy az Európai Uniónak általunk befizetett pénzből falakat emeljenek.

Szerinte az igazi Európa nem “egoizmusból és falakból” áll. Az olasz miniszterelnök közölte, az olasz kormány fenntartásait fejezte ki az EU költségvetésének megszavazásával kapcsolatban. Ez a “vétó előszobájának” számít – fogalmazott Matteo Renzi, aki az utóbbi időben egyre keményebb hangot használ Orbán Viktorral szemben. A vita azzal kezdődött, amikor az olasz politikus jelezte, megvétózza az uniós támogatást, ha a magyarok továbbra is elutasítják a menekültek terheinek igazságos elosztását.

Erre Orbán Viktor úgy reagált, hogy megérti Renzi idegességét, hiszen nagy bajok vannak Rómában a költségvetéssel, a migránsok pedig folyamatosan özönlenek az országba. Néhány napja a magyar kormányfő  a konzervatív The Daily Telegraph című brit lapnak azt mondta, ő másként határozza meg Európa értékeit, mint az EU vezetői.

Ha az európai értékeket szuverén államok szövetségeként határozzák meg, akkor Magyarország igencsak erősíti az Európai Unió értékeit, mivel a törvényesség és a rend európai érték, ez pedig a szuverén államok sajátja, és a nemzetközi kötelezettségek – például a schengeni előírások – teljesítésének előfeltétele. Tehát mi jó európaiak vagyunk, védjük Európát nemcsak az értékek, hanem a realitás szintjén is, amikor a schengeni határokat őrizzük a schengeni szerződésben foglaltaknak megfelelően.

Szerdán Szijjártó Péter is reagált Renzi kijelentéseire, a külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozatát ide kattintva olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik