Nagyvilág

Fotó: ezt műveli az ember arcával, ha egy évig tartják fogva a terroristák

Fotó: ezt műveli az ember arcával, ha egy évig tartják fogva a terroristák

Három turistát raboltak el a Fülöp-szigeteki radikálisok. Kettőt lefejeztek, egyet elengedtek. Ezt a tekintetet nehéz lenne elfelejteni.

Kjartan Sekkingstad norvég turistát három társával tavaly rabolta el egy Fülöp-szigeteki üdülőkomplexumból az országban működő Abu Szajjaf nevű iszlámista terrorszervezet. Azóta – feltehetően rettenetes körülmények között és állandó fenyegetettségben – tartották fogva; sokat elárul, hogy a négyből két turistát – mindkettő kanadai – azóta le is fejeztek, mert nem kapták meg értük a követelt váltságdíjat.

A két életben maradt turista közül az egyiket már júniusban elengedték, most pedig Sekkingstadot is átadták a hatóságoknak. Megérkezett a fotó is az első szabadon töltött percekről, a férfi arca pedig egészen döbbenetes, mintha még nem fogta volna fel, hogy szabad, a mosoly mögött pedig ott lapul az elmúlt egy év összes szörnyűsége. Mutatjuk is.

EPA / Ben Hajan
EPA / Ben Hajan
Olvasói sztorik