Nagyvilág

Tony Blair: több millió muszlim nézőpontja összeegyeztethetetlen a modern világgal

Hat hónappal azután, hogy a volt brit miniszterelnök elismerte részleges szerepét az Iszlám Állam felemelkedésében, megosztó nyilatkozattal állt elő. Blair azt mondta, muszlimok millióinak nézőpontja alapvetően összeegyeztethetetlen a modern világgal.

Hozzátette még, hogy az Iszlám Állam nem pusztán több tízezer “agymosott őrült”, ami nem párbeszédet kezdeményez, hanem dominanciát akar. Így le kell győzni. Blair azért érvelt, hogy aktív katonai támogatást kell biztosítani az arab államok számára, hogy az Iszlám Államot elpusztítsák.

Olyan katonai erőt kell építenünk, ami szembeszáll és legyőzi a terroristákat, akárhol is próbálnak területet szerezni. Ez a nyugat küldetése

– mondta a volt miniszterelnök a Sunday Times-nak. Éppen félévvel azután, hogy azt nyilatkozta, az Iszlám Állam létezéséért a nyugati államok második iraki háború alatti beavatkozása okolható.

2015 októberében a CNN egyik riportere azt kérdezte Blairtől, az iraki invázió volt-e az Iszlám Állam felemelkedésének fő oka, erre ő ezt válaszolta:

Azt gondolom, van ebben igazság. Természetes, hogy nem mondhatod azt, hogy azoknak, akik megdöntötték Szaddám Husszein hatalmát, semmilyen felelősségük nincs a jelenlegi helyzetért. De az világos számomra, hogy ha a stratégiánk nem működött, az azutániak jobban működtek.

Blair arra figyelmeztetett, hogy a növekvő gyakoriságú terrorakcióknak egy olyan támadás lehet a tetőpontja, ami sokkal több áldozatot követelne, mint a brüsszeli vagy a párizsi merénylet.

Az egyik komment tökéletesen összefoglalja a helyzetet: “Tony Blair alapvetően összeférhetetlen több millió emberi lénnyel”.

(Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik