Nagyvilág

Menekültválság: Európa akciótervet fogadott el

A nyugat-balkáni migráció által érintett országok vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozóján egy 17 pontos akciótervet fogadtak el a migrációs válság kezelése érdekében. Juncker szerint senkit nem lehet a fagyos mezőkön magára hagyni, Merkel úgy véli, Európának meg kell mutatnia, hogy az értékek és a szolidaritás kontinense.

A csúcstalálkozót követő hétfő hajnali közös sajtótájékoztatón Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke elmondta, három dolgot kellett megvitatni: a bevándorlóknak megfelelő menedék biztosítását a tél elől, az emberek áramlásának kezelését, valamint a határok ellenőrzését. A megfelelő menedék biztosítása Juncker szerint nem tűr halasztást.

Az nem lehet, hogy 2015 Európájában emberek magukra maradjanak, és mezőkön, a fagyban kelljen átvészelniük az éjszakát

– szögezte le a csúcstalálkozót kezdeményező politikus.

MTI / EPA / Olivier Hoslet
MTI / EPA / Olivier Hoslet

Megállapodás született arról is, hogy Görögországban és a Nyugat-Balkánon 100 ezerre nő a menekültek befogadására alkalmas férőhelyek száma, ebből Görögország év végére 30 ezerre növeli a férőhelyek számát, továbbá Görögországban az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is 20 ezer új férőhelyet alakít ki – közölte az Európai Bizottság elnöke.

A rend helyreállításának egyetlen módja az emberek ellenőrizetlen áramlásának lelassítása

– hangsúlyozta Juncker, hozzátéve, az a politika nem elfogadható, hogy egyes országok egyszerűen szomszédjaikra hárítják át a menekültáradatot.

Az embereket regisztrálni kell. Regisztráció nélkül jogok sem járnak

– mondta.

Juncker azt is tudatta, hogy még hétfőn minden ország kapcsolattartót jelöl ki, s a vállalások teljesülését heti rendszerességgel ellenőrizni fogják.

Juncker szerint a schengeni övezet megőrzéséhez meg kell erősíteni a határok védelmét. Nemcsak az EU és az övezet, hanem a görög-macedón és a macedón-szerb határok ellenőrzését is javítani kell. A luxemburgi politikus arról is beszámolt, hogy egy héten belül 400 fős erősítés érkezik az uniós határrendészettől Szlovéniába.

“Olyan megoldás nem lesz, ami csodával ér fel. A határok lezárása nem hosszú távú megoldás. Európa nem egymás kárára, hanem egymás segítése révén épül” – hangsúlyozta.

A német kormányfő, Angela Merkel szerint Európának azt kell megmutatnia, hogy az értékek és a szolidaritás kontinense.

Rendet kell tenni a menekülthelyzetben, amihez rövid és középtávú intézkedések egyaránt szükségesek. Utóbbiak közé sorolta, hogy Görögország elkötelezte magát a menekültkérelmek feldolgozását segíteni hivatott hot spotok létrehozásában.

Mint mondta, ez fontos és minőségi előrelépés a helyzet rendezettebb kezelése és a terhek megosztása felé az Európai Unióban. A kancellár emellett az érintett országok közötti információáramlás javításának fontosságára hívta fel a figyelmet.

A 17 pont a Juncker által elmondottak mellett azt tartalmazza, hogy az érintett államok 24 órán belül megfogalmazzák szükségleteiket, valamint az érintettek értesítése nélkül nem támogatják a migránsok és menekültek eljutását egy másik ország határához. A dokumentumban arra is kitértek, hogy megtagadható a belépés azoktól, akik nem kérnek menekültstátust, valamint az összes rendelkezésre álló eszközzel tájékoztatják a migránsokat jogaikról és kötelezettségeikről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik