Közélet

Nagyon magas helyről szóltak le, hogy Gundel Takács közvetítse a vb-döntőt

“Ezeknek a dolgoknak nem biztos, hogy így kellene eldőlnie” – mondta végül Gundel Takács Gábor, miután Kadarkai Endre riporter arról faggatta, igaz-e, hogy nagyon magas helyről szóltak annak érdekében, hogy ő közvetítése a 2010-es labdarúgó-világbajnokság döntőjét, miközben ezt a feladatot korábban már egy kollégájára bízta az állami média sportosztályának vezetője. A dialógus megdöbbentő részleteket tár fel az állami média működéséről, hiszen azt jelzi: a sportosztály működésébe is közvetlenül avatkoztak be fentről, tekintet nélkül teljesítményre, szakmaiságra.

Egyébiránt a neves televíziós műsorvezető nemrég távozott az MTVA-tól. Az Origónak adott interjúban akkor azt mondta, hogy voltak olyan szakmai döntések, amelyekkel nem értett egyet, maradásával pedig legitimálta volna mások döntéseit. Azt is kijelentette: nem egyes műsorokkal volt gondja, hanem azzal a rendszerrel, amelyben a közmédia működik.

Gundel Takács ezúttal Kadarkai Endre Arckép című műsorának vendégeként beszél karrierjéről, életéről. A 24.hu úgy tudja, hogy az interjúban Gundel Takács nem cáfolja, hogy valaki intézkedett azért, hogy a dél-afrikai világbajnokság fináléját ő közvetítse, igaz, hozzáteszi: ő egyetlen lépést sem tett annak érdekében, hogy ő kapja a csúcsmeccset. Lapunk információja szerint az ominózus aranytalálkozóra Egri Viktort jelölte a sportosztály vezetése, végül valaki azonban elvetette a jelenleg Digi Sportnál dolgozó kommentátortól a szakma egyik csúcsának számító vb-döntőt, hogy Gundel Takácsnak adassa a meccset.

A neves műsorvezetővel készült beszélgetés ma este kerül adásba a Story4-en.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik