Közélet

Kósa szerint nem a Fidesz, hanem a „politikai bulvár” támadta Vonát

A frakcióvezető úgy látja, a Momentum Mozgalom nem veszélyezteti a kormánypárt szavazóbázisát.

Küzdhettünk volna nagyon sokáig, de olyan sebet kapott a budapesti pályázat, amelyet nem lehet túlélni – mondta az olimpiával kapcsolatban a Fidesz frakcióvezetője a Figyelőnek. Kósa Lajost nem lepte meg, hogy a Momentum Mozgalom 266 ezer aláírást adott le, mert „körülbelül ugyanennyi szavazatot kapott az ellenzék a legutóbbi főpolgármester-választáson”.

Kósa szerint a Momentum nem veszélyezteti a Fidesz szavazóbázisát, hanem a baloldalt szeleteli tovább, támogatói pedig a fővárosban koncentrálódnak. A frakcióvezető szavaiból kiderül: komolyan veszi azt az erősen ironikus írást, amelyet évekkel ezelőtt közölt Mécs János, aki azóta a mozgalom elnökségi tagja lett.

A stílusparódia egyebek mellett azt rója fel a vidékieknek, hogy gurulós bőrönddel járnak, Pestnek hívják Budapestet és azon versengenek, melyikük városa nagyobb – Kósa ebből arra következtet, hogy a Momentum szerint „vidéken élni szégyenletes dolog”. A kormánypárti sajtó rendszeresen támadja ezzel a szöveggel a mozgalmat, és a Momentum szegedi bemutatkozó rendezvényén is nekik szegezte a közönség egyik tagja, aki nem mutatkozott be, de később kiderült, hogy a Fidelitas egyik tagjáról van szó.

A frakcióvezető azt is állította: a Fidesz nem támadta személyében Vona Gábort, azt „megtette a politikai bulvár”. Szerinte a Jobbik elnökét ért támadások nem mondhatók megsemmisítőnek.

Ma már sajnos kicsit durva a közélet, de ezek azért a tűréshatáron belül maradtak

– mondta Kósa.

Megkérdezték arról is, hogy Matolcsy György jegybankelnök egy parlamenti meghallgatáson egy „nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormány- és jegybankbuktató” tevékenységéről beszélt. A Fidesz frakcióvezetője erre azt mondta: neki feltűnt, hogy 2014 őszén André Goodfriend, az amerikai nagykövetség vezető diplomatája olyan kampányt folytatott, amelynek nyilvánvalóan a magyar kormány támadása volt a célja, és Matolcsy „nyilván nem véletlenül” hozta ezt összefüggésbe a brókercsődökkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik