Közélet

Az összes kopasz büntetett előéletű, aki megakadályozta az MSZP népszavazását

2016. február 23-án egy kopaszokból álló, szemmel láthatóan jól szervezett csapat akadályozta meg Nyakó Istvánt, az MSZP politikusát abban, hogy elsőnek vigye az úgynevezett időbélyegzőhöz a párt vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezését. Nyakó helyett a herceghalmi polgármester felesége, Erdösi Lászlóné nyújthatta be elsőként az akkor még politikailag forró témának számító ügyben a beadványát.

A Nemzeti Választási Bizottság először Erdősiné népszavazási kérdését hitelesítette, a Kúria azonban április 6-án megváltoztatta a döntést A bíróság szerint ugyanis Erdősiné a szocialista politikust akadályozó kopaszok jogellenes magatartása miatt tudta leadni elsőként kérdését.

Erdösi László (Berecz Valter képe, 24.hu)
Erdösi Lászlóné (Berecz Valter képe, 24.hu)

A Magyarországon addig példátlan ügyben a BRFK Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya március 4-én kezdett vizsgálódni. A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elrendelt nyomozás eredményéről nem hoztak nyilvánosságra semmit, ám fél év múlva, augusztus 10-én váratlanul megszüntették az eljárást.

Büntetett előéletűek

A kopasz gate-ben végül – miután minden más vizsgálat leállt – Nyakó István pótmagánvád indítványt adott be a bírósághoz. Ez a két megnevezett kopasz és ismeretlen személyazonosságú társai elleni indítvány került időközben bírói szakba, ezért a politikus és jogi képviselője, Czeglédy Csaba a Fővárosi Törvényszéken betekinthetett a nyomozati iratokba.

Az összegyűjtött dokumentumokból derült ki, hogy az augusztusi leállás előtt a rendőrök maximálisan alapos munkát végeztek.

A nyomozás során kiderítették az összes verőember személyazonosságát, feltérképezték kapcsolataikat. Kiderítették, hogy mindannyian büntetett előéletűek, sőt volt köztük olyan is, akit korábban fegyveres rablásért ítéletek el.

A rendőrség a vizsgálatba bevonta az Alkotmányvédelmi Hivatalt is, az AH vizsgálati anyagában a 24.hu forrásai szerint az a kulcskifejezés is szerepel a tíz személy listája mellett, hogy ők „akadályozták meg Nyakó Istvánt” a népszavazási kezdeményezés leadásában.

A hatóságok azonban a gyanúsításokig nem jutottak el, mert végül arra jutottak, hogy a csoport mégsem jogellenesen zavarta az ellenzék politikusát.

Úgy tudjuk, a pótmagánvádas eljárásban Nyakóék hamarosan kiegészítik a listát, és a jelenlegi két vádlott mellé csatolják a további nyolc kopasz nevét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik