Közélet

A kormány szerint a szélenergiának nincs helye Magyarországon

A kormány úgy látja, a szélenergiának nincs helye a magyar energiarendszerben – nyilatkozta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Népszabadságnak. Csepreghy Nándor szerint az Országgyűlés által hétfőn tárgyalandó törvénymódosítás mögött átgondolt kormányzati stratégia áll.

A lap szombati számában megjelent interjúban Csepreghy Nándor azt mondta, a kormány az energiaellátás megtervezésekor számít a megújuló energiaforrásokra, növelné is a részesedésüket, tehát nem bojkottról van szó. Mint mondta, szélerőműveket ott érdemes építeni, ahol a szélviszonyok lehetővé teszik sok szélkerék egy tömbben való telepítését, Magyarországon ilyen hely alig akad.

Az ország területének hét százalékán van elegendő szélenergia-potenciál, egyetlen erőműnek másfél négyzetkilométer a területigénye. Jelezte, a szélre jellemzően délután és este lehet számítani, olyankor, amikor az áramigény eleve alacsony, vagyis a napenergia és a geotermia sokkal előnyösebb.

Arra a kérdésre, hogy miért nem engedik legalább a magánbefektetőknek a telepítést, Csepreghy Nándor azt válaszolta, a szélerőműpark fejlesztése olyan járulékos beruházásokat tenne szükségessé, amelyek mindent összevéve már nem tennék kifizetődővé a bővítést.

Hangsúlyozta, “világos energiastratégiánk van, amelynek szempontrendszere szerint a szél nem optimális, a napenergia sokkal előnyösebb”. Csepreghy Nándor kitért arra, az atomenergia kérdésköre hitvita. A kormánynak elsősorban az ellátásbiztonságot kell szem előtt tartania, és az energiafüggőséget csökkenteni kell.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik