Közélet

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége támogatja a szerdai sztrájkot

Az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők nem alábbvalók, mint a járási hivatalokban dolgozók – mutatnak rá.

Szolidaritását fejezte ki a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által szerdára meghirdetett egész napos sztrájkkal, amelyet az önkormányzati munkavállalók érdekében tartanak.

A szövetség közleménye szerint a sztrájkkövetelések teljes mértékben jogosak és megalapozottak, a 30 százalékos azonnali béremelés indokolt, mert 2008 óta bérbefagyasztás van érvényben, de az infláció azóta több mint 25 százalék volt.

Súlyos hibának nevezik a közigazgatásban dolgozó tisztviselők megosztását, rámutatva, hogy az önkormányzatoknál dolgozók nem alábbvalók, mint a járási hivatalokban dolgozó kollégáik. Azt írják, egységes közszolgálati életpálya-modell bevezetésére van szükség, amely az önkormányzatoknál, járási és megyei kormányhivatalokban, valamint a központi közigazgatás bármely szolgálati helyén dolgozó tisztviselőkre egyformán érvényes.

A közlemény arra is kitér, hogy az állami centralizáció nem fojthatja meg a települések önkormányzatiságát, az önkormányzatok jogosultságait vissza kell állítani annak érdekében, hogy „valódi önkormányzatként” működhessenek. Emlékeztetik a kormányt a 2014 nyarán tett ígéretére, amely 2016 közepére tűzte ki az egységes közszolgálati életpálya modell bevezetését, a 30 százalékos béremeléssel együtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik