Közélet

Ki a migráns? Erre vár választ Pukli István a Kliktől

Amíg ezt nem tudja, nem tudja megmondani, hány migráns gyerek tanul náluk.

Mint korábban megírtuk, rejtélyes házi feladatot kaptak az igazgatók. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) két napot adott nekik arra, hogy összesítsék, pontosan hány tanulójuk “migráns”, közülük hányan távoztak tanév közben, hánynak maradt meg a tanulói jogviszonya év végére.

A Tanítanék Mozgalom közzétette a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójának válaszát, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Tisztelt Igazgató Úr!

A feladat igen nagy kihívás elé állít. Zavarba ejtő a migráns kifejezés, amelyre semmilyen magyarázat nem szerepel az utasításban.

Milyen térbeli kritériumai vannak a migráns kifejezésnek?

Az Európából (pl. Svédországból, Ukrajnából származó ruszin, orosz) Magyarországra települő tanuló migráns-e, vagy az osztályomba járó kínai kislány, aki tízéves kora óta él Magyarországon? Vagy csak az, aki a háború sújtotta Szíriából, Afganisztánból, Líbiából menekül?

Milyen időbeli kritériumai vannak?

Meg kell-e vizsgálni a felmenőket? Értem ezalatt, hogy az az arab kislány, aki Magyarországon született már, édesapja itt házasodott meg, migráns-e? Nem feltételezem, hogy a dédszülőkig vissza kellene vezetnem a tanulóim családfáját, már csak azért sem, mert annak igen rossz asszociációi lehetnének, ám Ön nem nyújtott segítséget ebben sem.
Neadjisten migránsnak számít-e az a tanuló, aki Erdélyből, Délvidékről vagy Kárpátaljáról betelepülő magyar? Ha tágabb értelemben nézzük, a honfoglaláskor a Kárpát-medencébe érkező magyarok is migránsok. Ebben az értelemben jelenleg 576 migráns jár az iskolába.

Mindezek mellett fölmerül bennem a kérdés: milyen céllal kérik be tőlünk az adatokat? Reményeim szerint segíteni szeretnének a tanulókon, viszont ez az utasítás erre vonatkozóan nem tartalmaz semmiféle leírást.

Az elmúlt három esztendőben a konfliktusforrások egyik legfőbb oka az információ hiánya volt: nem tájékoztattak a miértekről, csak rövid határidővel kiadták a számomra értelmetlennek tűnő feladatokat (azokat, amelyeket a KLIK központjától kaptak). Ezek szerint nem reménykedhetek változásban, a megígért menedzserszemléletben?

A fenti kérdések tisztázásáig, a feladat pontosításáig, elsősorban a migráns szó definíciójának megadásáig a feladatot nem tudom teljesíteni.

Mielőbbi szíves válaszában bízva:
Pukli István
intézményvezető, Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium

Ajánlott videó

Olvasói sztorik