Közélet

Stadler József: Csak a sok pénzt hordták el a politikusok

Nagy József
Nagy József

újságíró. 2015. 10. 26. 09:40

Hamarosan szabadul az ember, aki az Utolsó vacsora után is visszaigényelte az áfát. Nagyinterjú Nagyfán.
Korábban a témában:

Van egy történetem a kilencvenes évek közepéről.

Igen?

Tétmeccs dúl az akasztói stadionban, győzni kell a hazaiaknak, döntetlen az állás, kilencvenedik perc, mindjárt vége, amikor egy stadleres csatár látványosan földobja magát a tizenhatoson kívül, de estében még behengeredik a büntetőterületen belülre, mire a játékvezető határozottan a tizenegyes pontra mutat. „A bírónak nincs videója!” – így plagizálja a korabeli tévés sportműsor rovatcímét valaki a VIP-szektorban. „Most majd vehet magának” – szól oda neki csöndesen a csapat és a stadion tulajdonosa, Stadler József.

Jó kis történet.

Így zajlott a valóságban is?

Hát én erre már nem emlékszem. Megmondom őszintén.

Rengeteg pénzt tolt a Stadlerbe.

Toltam.

Vett olykor bírót?

Sose. Mindig sportszerűen mentünk ki, oszt hol így ítélkeztek, hol úgy.

Mesélik, bőkezűen jutalmazta a játékosait.

A mester azt mondta, ha mindegyik időben ki van fizetve, sokkalta könnyebb rendet tartani. Nem is maradtam el soha fizetéssel, prémiummal. Miután odamentem segíteni a csapatot, négy éven keresztül megnyertük a bajnokságot, feljutottunk egészen az NB1-ig, és ott is volt négy szezonunk a megszűnésig.

Egy pesti klubvezetőtől hallottam, aki annak idején meccselt Akasztón, hogy mérkőzések után a klubházban professzionális nők gyúrták le a hazai labdarúgókat. Így volt?

Hát nem foghattam minden táncos lánynak a kezit, hogy ki megy el vele. De ilyeneket én nem szerveztem, nem haragítottam volna magamra az asszonyokat, ha még lett volna rá mód, akkor se. Hiszen mindegyiknek menyasszonya volt, felesége, gyerekök. Visszacsapott volna.

Állítólag kupleráj üzemelt a klubházban.

Áh.

Rosszindulatú rágalom?

Igen, abban van azért egy rakás rosszindulat.

De nem csak az?

Nemigen. Hotel és étterem azért volt a klubházban. És bár is.

Ez mind eltartotta magát azon a kis településen?

Nem az volt a cél, hogy eltartsa. Elsősorban a csapatnak épült, ott kajáltak a játékosok meg az alkalmazottak. Mert én minden dolgozónak adtam ám reggelit, ebédet, ha tovább maradt, vacsorát.

Szerették is Akasztón.

Mindenkinek jó volt. Mindenkinek. Sok munkahely, stadion, NB1-es futballcsapat. Most meg semmi sincs.

Kár, hogy jogerős bírósági ítéletek sora mondja ki, hogy a stadionra, a csapatra, a sok munkahelyre áfacsalásból, állami támogatás jogosulatlan igénybe vételéből és hasonló bétékás paragrafusokból volt fedezet.

Kitalálmány mind. Úgyhogy ezt nem írom alá. Hetvenezer vagon árut küldtem ki évente! Most, lehet, összesen nem megy keletre az országból tízezer se. Nem csaltunk egyetlen forintot sem. Nem kellett csalni. Jól megéltünk anélkül is.

24.hu / Neményi Márton

Van még egy sztorim. 1993. november tizenötödikén az orosz Szergej Anatolevics Vexler Budapesten megalakította a Vex Kft.-t. A cégtől ön azon nyomban bő egymilliárd forintért, egész pontosan 820.483.600 forint plusz 205.120.900 forint áfáért huszonkét darab olajfestményt vásárolt, majd a magyar államtól visszaigényelte az áfát. Pár héttel később adóellenőrök jelentek meg önnél, mondván, vetnének egy pillantást az alkotásokra, ám erre nem volt lehetőségük, ugyanis időközben a Vex Kft. féláron visszavásárolta a festményeket, majd azon nyomban beszüntette működését.

Látták a képet az apehosok! Amikor visszautalták az áfát, megnézték.

Tényleg?

Persze.

A sajtó nem ezt írta.

Mert valamelyik kitalálta.

Miért adta vissza és miért olyan hamar a képeket az orosznak?

Eleve úgy szólt a megállapodás, hogy ha egy határidőn belül visszaadom a képeket, akkor visszavásárolják. Kellett nekik a pénz egy rövid idővallumra, merthogy valahol úton volt nekik egy nagyobb összeg.

Önnek miért érte meg az oda-vissza cserebere?

Mert ezeknek szállítottam száz kamionszámra meg vagonszámra az árut. Kisegítettük egymást.

Miért féláron adta vissza a képeket?

Ugyanannyiért adtam vissza.

Mást lehetett olvasni.

Lehet.

A certifikát szerint a huszonkét festmény egyike Leonardo nevű művész alkotása, a címe pedig: Az utolsó vacsora. Csakhogy az igazi Leonardo da Vinci valódi Utolsó vacsorája a milánói Santa Maria delle Grazie refektóriumának falán látható. Hiszen arra festették fel bő ötszáz évvel ezelőtt, így Bács-Kiskunba szállítása lehetetlen feladat. A botrány kirobbanása után ön bejelentette, hogy az orosz kép természetesen nem azonos a freskóval, és az alkotó is csupán névrokona a reneszánsz mesternek.

Egy fordítási hiba a balhé oka. Az orosz nyelvű adásvételi papíron szereplő Utolsó vacsora címe pontos magyar fordításban: Táncmulatság.

A táncmulatság szót fordították utolsó vacsorának?

Azt.

És tényleg Leonardo a festő neve?

Már nem is tudom, ki volt festőként feltüntetve. Annyira régen történt.

Mind a huszonkét vászon ismeretlen szerző sehol sem jegyzett alkotása. Miért tett le mégis bő egymilliárd forintot értük?

Mert azok a képek értékesek voltak. Utána még keresték is az oroszok.

Keresték?

Mert múzeumokból vagy honnét nyúlták le valamelyiket.

Volt köztük lopott?

Volt. De a lényeg, hogy mind jegyzett kép! Különben nem tudtam volna visszavásárlási megállapodást is kötni az eladókkal.

Hacsak nem eleve kamu az egész.

Nem kamu.

Ön választotta a festményeket?

Megnézettem szakértővel.

Kivel?

Azt már nem tudom. De olyan, aki direkt festményekkel foglalkozik.

Volt kedvenc képe? Emlékszik bármelyikre az utolsó táncmulatságon kívül?

Nem nézegettem én azokat! Megjöttek, és egy klimatizált szobába kellett elhelyezni mindet.

Hol állt az a klimatizált szoba?

Volt egy vendégházam. A stadionnál. Őrizték a rendőrök, látták is a képeket.

Kortárs festmények voltak?

Mmm.

Vagy mondjuk reneszánsz?

Ááá, ennyire nem értek én a képekhöz. Szakértőre bíztam, nézzen utána, érik-e azt a pénzt, vagy nem érik. Nehogy behúzzanak a csőbe. Nem akartam, hogy aztán a nyakamon maradjon a kép.

Nem fordult meg a fejében, hogy megtart párat, és az otthonát díszíti velük? Esetleg egy galéria a klubházban?

Volt gondolat, csak akkor már nem nagyon fizetgetett nekem az APEH.

Önnek az APEH?

Ami kiment rengeteg áru, az áfáját ki kellett fizetnem, de nem utalták vissza sem azt, sem az exporttámogatást, sem a szubvenciót. Ezért úgy voltam vele, vigyék csak az oroszok a képeket.

Egymilliárd azért az akkori Stadler Józsefnek is lóvé volt.

Hát hogy a fenébe ne.

Végül befizette a képek után visszaigényelt áfát?

Hát ez természetes! Ilyennel nem viccelünk.

24.hu / Neményi Márton

Utóbb azért viccet csinált belőle. Miután szabadult, saját márkás Stadler-bort dobott piacra, aminek címkéjéről a Leonardo freskó-Jézusa nézett le a tizenkét apostollal. Sőt, házi festőjével, Simák Dórával elkészíttette az olasz Utolsó vacsora másolatát.

Hogy legyen meg valójában is. Annyit nyaggattak vele.

Simák Dóra a Stadler-család tagjairól is számos művet alkotott. Hogyhogy?

Ráért a hölgy, mondta, szeretne egy kis pénzt keresni, azt’ festettem vele.

A rendszerváltás körüli években hamar meggazdagodtak az olyan talpraesett emberek, mint ön.

Voltak.

Ki privatizációból, ki áfából, ki olajszőkítésből.

Na, én ezekből mind kimaradtam. Az olajozásba is direkt nem mentem bele, egyetlen tartállyal se vettem, inkább külön benzinkutat vásároltam tankolni a kamionjaimat.

Miért maradt ki?

Mert nem akartam problémát. Mégis mindig én vagyok a fekete bárány, mégis engem csuknak be. Érdekes. Ismerek olyat, aki végig olajozott, és a haja szála sem görbült… Pedig ott voltak a könnyű pénzek.

Milyen könnyű pénzek?

Hát a jóisten tudja már.

A privatizációba miért nem nyúlt bele?

Az izsáki pezsgőgyárat fillérekért megkaphattam volna, de azt mondtam, köszönöm, nem. Aztán eladták másnak, aki becsődöltette. Később jöttem rá, hogy azért lettem közellenség, mert a megrendeléseimmel én tartottam életben rengeteg konzervgyárat, sörgyárakat, mindent, amiket így nem tudtak privatizálni. De aztán, hogy engem bezártak, sorra dőltek ezek a gyárak, el is adták mindet.

Miért nem barátkozott politikusokkal? Azokkal, akikkel azok barátkoztak, akik ön után megvásárolták a privatizálásba csődölő cégeket.

Meg se kerestek. Mindig is körön kívül voltam.

Egyetlen politikus sem javasolta, hogy találjanak ki valami közös okosságot?

Nem volt ilyen.

Fura.

Jó, megkerestek éngem is… De csak a sok pénzt hordták el.

Mire?

Hát a választásokra.

Kik?

Hagyjuk. Jobb nem menni a politika közelibe.

Amikor bajba került, fölhívta a korábban kampánypénzért kopogtatókat, hogy most önnek kéne segítség?

Dehogy hívtam. Lehet, pont az ő kezük volt benne. Sosem tudni. Nem kértem én soha senkitől segítséget.

Sok éve hallottam önt a Corvinuson, egy szemináriumi órára hívták meg beszélgetni hallgatókkal. Eleinte mosolyogtak önön, de tíz perc múltán már tátott szájjal hallgatták a történeteit, a végén pedig respektet besöpörve, szeretve köszönt el.

Hát.

Ott, az egyetemen osztotta rendesen a politikát és a politikusokat. Akkor még bátrabb volt.

Lehet. De ma már látszik, nem kell csináljak semmit, akkor is bent vagyok. Mintha örökös papírom volna ide… Pedig nemigen pofáztam én sose, oszt mégis komoly problémák vannak. Én csak dolgozni akartam.

A rendszerváltás idején hatalmas állami árukészleteket, komplett konzervgyári raktárakat vásárolt föl és tolt ki az oroszokhoz. Még a Munkásőrség teljes vegyvédelmi felszerelése is az öné lett. Hogy csinálta?

Voltak közvetítők.

Szóltak, hogy Józsi bátyám, van itt hatszáznegyvenkétezer gázálarc a hozzávaló szimatszatyorral, érdekel?

Így. Gázálarcból volt is annyi! Két kamionnal.

Kit kellett megkenni?

Senkit se. Teljesen tiszta üzlet. Örültek, hogy elment.

Mit lehet kezdeni kétkamionnyi lezsírozott, húsz-harmincéves gázálarccal?

Új áru volt, egyszeri, nem mindennapos, vitték, mint a cukrot. Meg eleve olyan volt a kapcsolatrendszerem, akármit kínáltam, mindenre volt kovács.

Kovács?

Aki, ha az egyiknek nem kellett, szólt a barátjának. Nagy ország. Egész Vlagyivosztokig mentünk.

Maffia?

Föl voltak osztva a területek. Volt, ahová én se szállíthattam. Például Alma Atába. Ott még ahhoz is engedély kellett a maffiától, hogy keresztülengedjék az árut. Volt irodám Ungváron, onnét vezényelték a kinti vagonokat, kamionokat. Meg ott adtak fegyveres őröket a kocsik továbbkíséréséhez. Jó piac volt. Korlátlan mennyiséget el lehetett adni. Főleg az olyanokból, mint az erősített csemege.

Az egy savanyúság?

Bor.

Erősített?

Tizenhét maligáns.

Azt hogy érték el?

Volt rá engedély a magyar államtól.

Élelmiszeriparilag kérdem.

Ja. Tiszta szesszel. Azzal is lehet. Meg különböző dolgokkal. Tettek hozzá cukrot. Az kellett az oroszoknak.

24.hu / Neményi Márton

Ön volt az egyetlen magyar nagykapu az oroszok felé?

Kijelenthetem.

Minek köszönhette?

A korrektségnek. Mert ott aztán, amit megbeszéltünk, kellett tartani.

Hibázni?

Azt nem lehetett.

Mert?

Jött volna a hidegvas. Ha nem becsületes a pali, nem érdemes próbálkozni, mert úgyis kinyírják, vagy valami történik vele, baleset. Tűntek el többen, próbálkozott ott rengeteg emberke.

Annak idején azt nyilatkozta, hogy napi harmincmillió forintot keres.

Dolgoztam is sokat, mentek a vagonok meg a kamionok.

Jól tudom, hogy szegény családba született?

Annyira azért nem voltunk szegények.

De aztán, a legenda szerint, már kölökként egy felnőtt bérének háromszorosát kereste. Az hogy volt?

Hatévesen elvállaltam a tanyavilág állatainak őrzését, marhákat, lovakat.

„Úgy-ahogy elvégeztem a nyolc általánost.” Erről beszélt pár éve.

Becsülettel elvégeztem! Nem voltam rossz tanuló. Csak azért nem mentem tovább, mert anyám nagyon beteg lett, volt hét nagyműtétje, segíteni kellett a rengeteg jószággal és a földekkel. Én maradtam otthon, a legidősebb gyerek, a testvéreimet küldtem iskolába.

Mi lett belőlük?

A húgom Németországban van, az öcsém Pesten rádió-tévé szerelő.

Mikor kezdett kereskedni?

Tizenöt lehettem, amikor már birkabőröket vásároltam fel tanyákon. Elsőre motorral, aztán hogy tizennyolc lettem, vettek apámék egy Polski Fiatot.

Kis Polski?

Ezerötszázas! 1507-es volt a sorszáma. Akkor még kevés bácsinak volt ilyen járműve. Azzal dolgoztam, nagy tételnél pedig teherautót fogadtam. Messzemenőkig megálltam a helyem ott is, szépen kerestem.

Ön még az üres sörösüvegből is kicsavarta a lét. Tán 1991-ben, hírét véve, hogy palackhiány miatt a gyártók hamarosan két forintról hat forintra emelik a sörösüveg betétdíját, felvásárlásba kezdett. Úgy tudni, csak ezzel az ötletével hatvanmilliót kaszált.

Több volt az hatvanmilliónál.

Honnan szerezte az infót?

Véletlen folytán.

Hogyan?

Ötszáz vagon sört akartam venni oroszoknak és belföldre is, de azt mondták a gyárban, hogy annyit nem tudnak adni, mert kevés az üveg. Kérdeztem, miért, mondták, mi van. Én meg elkezdtem gyűjteni.

Az üreset vagy a telit?

Az üreset meg a telit is. Volt nap, hogy száz kamion sört vettem. Kiskőrösön kibéreltem a Zöldértet, oda raktároztam be a telit, az üres meg kazlakban ki a prérire. Utoljára már kihordtam a sört is a szabadba. Még föl sem ment az ára, de én már úgy adtam vissza a gyárnak, hogy hat forintot fizetnek az üvegért.

Végül is ön gerjesztette az országos hiányt.

Végül is én.

Tisztára Soros György. Csak ő fonttal spekulált, nem Kőbányaival és Kinizsivel.

Ő okosabb volt, mint én. Meg tőle nem vették el, amit szerzett.

Mi kellett ahhoz, hogy szerezni tudjon?

Nyitott szemmel jártam. És érdekeltté tettem még a gépkocsivezetőket is. Szerettem teljesítményre dolgoztatni.

És kápéban fizetett. Amikor letelt az első börtönbüntetése, ruhaboltot nyitott Solton, meglátogattuk a bőrkabátok között, hát olyan pénzgurigával rodolfózott, alig fért el a két tenyerében. Nem volt egy utalós típus.

Egyszerűbb, ha mindjárt le van rendezve. Szerettek is a cégek, hiszen drága volt a hitel, negyven százalék, nálam meg rögtön ki lettek fizetve.

Az olajfestményeket is ezresekért vásárolta?

Akkor már volt ötezres.

Abból mennyi kellett az egymilliárdhoz? Fél köbméter?

Annyi azért nincsen, de nem kevés.

Mennyi idő egymilliárdot leszámolni ötezresekben?

Kötegölve volt, úgy egyszerű. Volt egy ilyen bőrtáskám, abba hatvanmillió fért.

Hatvan? Abból kellett tizenhét.

Tartottam a cégemnél pénztárt és valutapénztárt is, mindent. Többször volt bent egymilliárd feletti összeg, az apehosok nem akarták elhinni, aztán amikor bevezettem őket, csak álltak és bámultak.

Miben vitték el a pénzt az oroszok? Zsákban?

Elvitték. Jöttek két vagy három autóval.

24.hu / Neményi Márton

Mentek önhöz mások is autóval. Csecsenek.

Olyan is volt. Elraboltak. Váltságdíjért. Kilencvennégyben. A tippadó egy magyar pali, korábban üzleteltem vele. Az ő feladata volt elcsalni otthonról. Kecskemétre hívott, de nem értem rá, épp két vagy három orosz partnerrel tárgyaltam nagymennyiségű árura. De este kilenc órakor, hogy besötétedett, megint telefonált, azt mondta, itt van Akasztón. A kocsmába csalt, és onnan rögtön elraboltak.

Csomagtartó?

Hátsó ülés.

És tényleg kicsöngetett százmillió forint váltságdíjat?

Százmilliót, igen.

Hogyan? Telefonált az asszonynak, hogy vegyen ki a komódból?

Akkor nem volt éppen otthon, kifogyott, ezért a bankból ki lett hozva, Pécsről, így lettek kifizetve.

Még szerencse, hogy életben hagyták.

Szerencse. Mondjuk agyonra vertek, a nyakamat most is alig tudom mozgatni, recseg-ropog. Kínoztak sokáig.

Miért?

A megfélemlítés.

Utólag két emberrablót elkaptak a rendőrök.

El.

A pénz meglett?

A fele. A másik felét addigra elvitte a bérgyilkos.

Az orosz barátai miért nem segítettek?

Próbáltak. Csak ők sem tudták, ki áll a háttérben.

Az miért van, hogy miután lehúzott három évet a börtönben, másodjára is ugyanolyan a bűncselekményekkel, „különös visszaesőként” bukott be?

Valakinek még mindig elég nagy szálka lehetek a szemében.

Az adóhatóság szerint az ön Stadler Kft.-je ebben a második időszakban kilencmilliárd forint köztartozást halmozott fel, és további félszáz hitelezőnek tartozott, kereskedelmi partnereknek, szolgáltatóknak, banknak, van, akinek százmilliókkal.

Kitalálmányok ezek.

Azok?

Azok. Sajnos.

Nincs túl jó bőrben.

Nem vagyok.

Pár hónapja kimenőt kapott a börtönből, hogy a szülőfalujában megválthassa a sírhelyét.

Meg is váltottam. Lebetegedtem, negyvennégy kilóra lefogytam, a főorvos asszony kiengedett haza. Mert úgy volt az életem, hogy bármelyik pillanatban földobhatom a tutyit. Nem tudni, meddig bírom.

Mit csinál egész nap?

Fekszem. A tévét nézem esetleg. Sajnos nem fickándozok.

Valamikor könyvtáros volt itt, Nagyfán.

Voltam.

Olvasott is?

Belenézegettem.

Kedvence?

Nincs. Annyira nem szeretem az olvasást.

Pénzt szeret olvasni.

Haha. Azt hát! Igazság szerint azt sem kellett olvasni, hiszen, ahogy mondtam, kötegekben hordtam a pénzt, ki sem szabadott bontani. Persze sosem jött ki kerek számra, ezért egy pakkot mindig meg kellett bontani, na, azt olvastam.

Emlékszik még, mennyi egy pakk ötezres?

Ötmillió. Tíz kötegben.

Miket csinált még itt?

Kertészetben voltam. Meg karbantartani a kórtermeket. Meg ahová az iskolások jártak. Meg különböző helyiségeket.

Az élet császára karbantart? Hogy vitte át a lelke?

Nem vártam el sosem, hogy velem itt kivételezzenek. Ugyanolyan elbírálás alá estem, mint az egyszerű gyilkos. Itt egyforma mindenki.

Respektálják, hogy odakint milliárdokat mozgatott?

Én ezekkel nem dicsekszem. Mind a múlté.

Nem is tudják, ki maga?

Hogyne tudnák!

Van rabtársa, aki járt Stadler-meccsre?

Van.

Tényleg, mi lesz a stadionnal?

Nem tudom.

Hatszázmillióból épült.

Több volt az azért. De nem tudom.

Állnak még a lelátók?

Állnak. És állni is fognak sokáig. Négyméteresek a falak. Abban minden anyag benne van. Az atomerőmű tervezője csinálta. Elég lett volna fele fal.

De?

De én azt mondtam, jól legyen megcsinálva, az meg beleadott mindent.

Háromezer-ötszáz fős településre huszonegyezres stadiont. Minek?

Olyan húszezer körül volt az állóhelyekkel.

Másutt, szintén az első osztályban, megelégednek háromezer-ötszáz fős arénával.

Nem is férnek el benne mindig.

Akasztón volt telt ház?

Hogyne lett volna. Fradi-meccsen. Meg ilyen tizenezer is nagyon sokszor. Tizenhét, tizennyolc.

A stadion tulajdonjoga már másé, csak a név maradt: Stadler. És üres, rohad.

Úgy.

Mennyit ér? Egy időben kétmillió dollárt kért érte, aztán végül ötmillió forintért vitte valaki.

Nem tudom. Nem akarok foglalkozni vele.

Mosolyog.

Nem tudom, hogy volt.

Lesz még Stadler FC?

Nem lesz. Örülök, hogy én élek.

24.hu / Neményi Márton

Februárban, ha kikerül, miből él majd? Van tartalék?

Nincsen. De nem is kell. Annyit keresek, amennyi nekem kell. Majd lesz valami.

Csak elásott pár milliót a kert végiben.

Hát azt lehet keresni… Olyan sokáig kéne ásni, eldobnák az ásót.

Tényleg nem tárazott be a nehéz napokra? Csak két köteget. Pár pakkot. Néhány táskányit.

Nem. Sose voltam ilyen.

Miért?

Mert nem dugdostam. Amit én mondtam, mindig fedte a valóságot. Sosem voltam hasbeszélő… Majd dolgozok valamit.

Nehezen képzelem, hogy beáll portásnak.

Attól talán többet tudok még.

Tán kiadhatna ismét egy könyvet. Hány kötete jelent is meg?

Öt.

Olvastam valamelyikben, hogy „több száz nőm volt, de lehet, hogy több ezer”. Hogy jön ki a több ezer?

Hát…

Emlékszik erre a mondatára?

Nem is tudom.

Ön írta ezeket, vagy profi költötte és építette a Stadler-sztorit?

Valakivel beszélgettem, az írta meg… Kicsit el volt túlozva ez a nődolog. Sok nő volt tényleg, de azért nem ezer.

Zsivány volt? Szoknyabolond?

Szerettem őket.

Nem illetlen a kérdés?

Nem. Miért lenne az?

Mivel hódította meg a nőket?

Mindig jobban éltem egy kicsit, mint az átlag.

És az elég a csajoknak?

Gondolom én.

Három gyereke van, ugye?

Három.

Hány évesek?

A leány harminchárom, a középső fiú harminc, a kisebb huszonkettő.

A kicsit még láttam kisiskolásként a stadionnál. Ugye Milán a neve?

Igen.

Stadler Milán. Annak mi a története, hogy a gyerek, akinek eleve egy futballcsapat a vezetékneve, keresztnévnek is egy futballcsapat nevét kapja?

Így jött.

Mintha totózna az ember: Stadler-Milán, egy-három, kettes. Az ön ötlete volt?

Közösen az asszonnyal.

Mi van Milánnal? Focista lett?

Nem.

Jóban van a gyerekeivel?

Jóba’! Jóba’. Dolgozgatnak.

Kereskednek ők is?

Hát. Is-is.

Az mit jelent?

Annyira nem vállalkoznak.

Tanultak?

Leérettségiztek meg minden.

Mentek tovább aztán?

Mentek.

Mit végeztek?

A jóisten tudja, hogy mit. De tanultak.

Mit melóznak?

A Zolika diszkózik. A leány, az meg ilyen kertépítéssel foglalkozik.

És Milán?

Az még tanul.

Bejönnek néha látogatni?

Persze, voltak a múlt hónapban is.

Olyankor mi a téma?

Hogy mennyi van még vissza. Az a főtéma. Számolom. Jaj, nagyon sok ez.

24.hu / Neményi Márton

Kommentek

Veszprémi érsek: Európa leigázása folyik az iszlám által
Kunhalmi Ágnes (Array)Kunhalmi szerint nincs elég emberük a kormányzáshoz