Pénzügy

Áremeléseket hozhat az áruházláncok leckéztetése

Nonszensznek tartja a kötelező létszámbővítést a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. Csak az Auchannak ötezer embert kellene felvennie, miközben munkaerőhiány van.

Az volt a benyomásunk, hogy a kormány mondvacsinált okok miatt büntetné a kereskedelmi láncokat, de még azt sem lehet tudni, hogy a javaslat a diszkontokra, a szupermarketekre, esetleg a hipermarketekre vonatkozna-e

– mondta a 24.hu-nak Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke arról a munkaügyi egyeztetésről, amelyet a nemzetgazdasági tárca folytatott a kereskedelemben dolgozók képviselőivel.

Mint arról beszámoltunk, az élelmiszerbotrányra hivatkozva újabb, a külföldi tulajdonú élelmiszerláncok leckéztetésére kitalált javaslatcsomagot nyújtott be a kormánynak Lázár János. A bejelentés után a kormány egyeztetésbe kezdett az érintettekkel, hétfőn kizárólag a javaslat munkaügyi részei voltak terítéken.

Sáling József elmondta, Szatmáry Kristóf államtitkár három javaslatot vezetett elő:

  • kötelező létszámbővítést írnának elő az áruházaknak
  • havonta legalább két alkalommal a heti pihenőnap szombatra és az azt követő vasárnapra essen
  • vasárnapi munkavégzés esetén 100 százalékos bérpótlék a mostani 50 százalék helyett

A legérdekesebb pont a kereskedelmi törvényben szabályozandó kötelező létszámbővítés, amelyről Sáling azt mondta, hogy a jelenlegi formájában teljesen nonszensz.

Szatmáry javaslata szerint úgy kell meghatározni az eladók létszámát, hogy az üzlet előző évi konszolidált nettó árbevételét el kell osztani 36 millió forinttal. Ugyanakkor mentesülnének a 400 négyzetméternél nagyobb boltok, ha a hiányzó munkaerő után befizetik a garantált minimálbér összegét (az éves bért) adók módjára.

A KASZ kiszámolta, hogy a javaslat alapján például az Auchannak 5 ezer embert kellene felvennie.

Sáling szerint a kötelező létszámbővítés Brüsszelben sem állná meg a helyét, de nincs is ennyi szabad munkaerő, hiszen munkaerőhiány van Magyarországon.

Mivel a tárca képviselői a tervezett lépéseket az egyeztetésen is az élelmiszerbotránnyal indokolták, a munkaadók felvetették, hogy akkor a munkaügyi ellenőrzéseket kellene erősíteni. Erre az volt a válasz, hogy a kormány a bürokráciacsökkentés miatt nem akarja a megyei munkaügyi ellenőrök létszámát növelni, mondta Sáling.

OKSZ: áremelkedés jöhet a kormány miatt

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) csütörtöki közleménye szerint a kormány javaslata fékezi a kereskedelem egészének a további fejlődését – a kisvállalkozásokét is –, és ez súlyosan sérti a vásárlók érdekeit, valamint egyes esetekben hátrányosan érinti az alkalmazottakat is. Az OKSZ hiába kérte bemutatni azokat a hatástanulmányokat, amelyek a tervezett intézkedések megalapozását szolgálták, a kormány ilyennel nem tudott előállni. A közlemény leszögezi: a tervezett intézkedések költségnövelő hatása miatt egyes termékek ára emelkedhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik