Pénzügy

Romániában húsz százalékkal emelkedik a minimálbér

minimalber(210x140).jpg (Array)
minimalber(210x140).jpg (Array)

Vasárnaptól csaknem 20 százalékkal nő Romániában a minimálbér a szakszervezetek és a román kormány egyik korábbi megállapodása értelmében – írta az MTI.

Romániában jelenleg 1050 lej (73 100 forint) a bruttó minimálbér, és május 1-jétől ennek értéke 200 lejjel, 1250 lejre (87 ezer forint) emelkedik.

A román kormány tavaly decemberben döntött erről. Akkor a minimálbér emelését májusra halasztották, hiszen a tavaly ősszel leköszönt Victor Ponta vezette szociáldemokrata kormány már januártól 1200 lejes minimálbért tervezett. A helyébe lépett, Dacian Ciolos miniszterelnök vezette szakértői kormány azonban májusra tolta ki az intézkedést, mert attól tartott, hogy Románia államháztartási hiánya túllépi a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát. A kormány és a szakszervezetek elfogadták kompromisszumként, hogy a halasztás következtében ne 1200 lejre, hanem 1250 lejre emelkedjen májustól a minimálbér.

A növekedés 1,131 millió személyt érint, akiknek zöme a versenyszférában dolgozik. Elemzők szerint főleg azok a vállalatok kényszerülnek béremelésre, amelyek szakképzetlen munkaerőt foglalkoztatnak, így az építőiparban, a mezőgazdaságban és a konfekcióiparban tevékenykedők.

Emellett azon alkalmazottak száma is nőni fog, akik minimálbérért dolgoznak majd, ugyanis az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a vállalatok nem fogják emelni automatikusan azoknak a bérét, akiket eddig is bruttó 1250 lejért alkalmaztak.

Romániában januárban 1943 lej (135 291 forint) volt a nettó átlagbér és 930 lej (64 755 forint) az átlagnyugdíj.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik