Gazdaság

Ukrajna gyakorlatilag csődbe ment

Hárommilliárd dollárnyi euróban jegyzett államkötvény hozamait nem fizeti Ukrajna, ezzel technikai értelemben véve fizetésképtelenné vált, még akkor is, ha egyébként a nyugdíjakat és a fizetéseket időben utalja az állam – közölte a Bloomberg.

A törlesztés egyébként csak vasárnap esedékes, de Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök már bejelentette, hogy nem fognak fizetni. A kötvényt egyébként még két éve vásárolták az oroszok, hogy így juttassanak forrást az akkori elnöknek, a Putyin-barát Viktor Janukovicsnak, akit azóta megbuktattak és elüldöztek.

Jacenyuk egy kijevi kormányülésen közölte pénteken a hírt.

Az MTI azt írta, hogy Oroszország javaslata az volt, hogy Ukrajna a következő három évben egyenlő részletekben fizesse vissza a 3 milliárd dollárt. Ezt azonban Kijev visszautasította. Jacenyuk több ízben kijelentette, hogy Moszkva nem kaphat kedvezőbb feltételeket, mint Ukrajna többi hitelezője. Velük Kijev abban állapodott meg, hogy az ország adósságának 20 százalékát a hitelezők leírják, a fennmaradó rész törlesztését pedig 2019-ig felfüggesztik.

Gerry Rice, az IMF vezető szóvivője szintén múlt kedden jelentette be: a Nemzetköz Valutaalap úgy döntött, módosítja hitelezési szabályait, és lehetővé teszi, hogy Ukrajna akkor is IMF-kölcsönhöz juthasson, ha nem törleszti határidőre 3 milliárd dolláros tartozását Oroszországnak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik