termofold(960x640).jpg (Array)
Gazdaság

Öt milliárd forintunkba kerül az állami földek elárverezése

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 11. 27. 06:49

Több mint 5 milliárd forintba kerül az államnak, hogy eladja földjeit – derül ki egy, a Blikk birtokába jutott kormányzati dokumentumból. A lap szerint a legnagyobb tételt az informatikai költségek jelentik, csak az árverés-nyilvántartási rendszer felállítása 1,7 milliárd forintba került. Az árverések lebonyolításának tárgyi feltételeinek megteremtése 200 millió forintba kerülhet, az ügyvédi költségekre 828 millió forintot szánna a kormány az előterjesztés szerint, míg az árveréseken résztvevő ügyvédeknek 88 millió forintot fizetnének ki. A Blikk szerint a jogi feladatokra másfél milliárd forintal számoltak.

A kormány 300 milliárd forintos bevételre számít a földek elárverezéséből, ám ennek az az ára, hogy szinte nem marad állami föld és a földbérleti díjakra sem számíthat a jövőben.

Jelenleg a földárverések második hetében vagyunk, az aukciókon nincs nagy tülekedés, a legtöbb területet kikiáltási áron viszik el. Így tett Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor barátja, Felcsút polgármestere is, aki egy 66 hektáros területet vett meg 104 millió forintért Óbarok közelében. Több általa bérelt földet viszont senki sem akarta megvenni, így tovább bérelheti azokat az államtól.

Az állami földértékesítésen nagyot bukik Simicska Lajos, Orbán Viktor egykori barátja, aki év eleje óta keményen nekiment a miniszterelnöknek és a Fidesz-KDNP kormányzatnak: nem jogosult földvásárlásra, ugyanis nem számít földművesnek. Bérelt földjei nagy részére jelentkeztek más vevők, egy területet például egy külföldi happolt el előle. A kormány most azon dolgozik, hogy az új tulajdonosok egyoldalúan felemelhessék földbérleti díjaikat – ez azonban érzékenyen érintené Orbán ellenlábasának agrárbirodalmát.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.