Gazdaság

Az új csillagokban jobban meg lehet bízni

Hotel (hotel)
Hotel (hotel)

Önminősítés helyett másfél éve védjegy mutatja meg, hogy a minősített szálláshely megfelel-e a rá vonatkozó csillagszámhoz tartozó kritériumoknak. Az új rendszer jobban szelektál és ellenőrzött, így vendégszemmel is használhatóbb lehet.

Az, hogy megszűnt a kötelező önminősítés rendszere egyben azt is jelenti, hogy most már nem minden magyar szállodának van csillaga. A régi besorolásokat ugyanis csak tavaly júniusig lehetett használni.

Hotelstars

Egy 2009-es kormányrendelet szüntette meg a szállások korábbi kötelező minősítését, s rendelkezett úgy, hogy a különféle kereskedelmi szálláshelyek szakmai szövetségei dolgozzák ki az adott szállástípusra érvényes minősítési rendszert. Az Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) 2009 decemberében csatlakozott – mint alapító – a Hotelstars Unionhoz, s ez alapján 2010 decemberében minősítették az első szállodákat. Közben tárgyaltak a Nemzetgazdasági Minisztériummal, aminek az lett az eredménye, hogy a Hotelstars minősítési rendszer a szállodáknál egyben Nemzeti Védjegy is lett.

A szállodák bő harmada szerezte meg eddig a védjegyet

Magyarországon mintegy 900 (nyáron inkább 950) szálloda működik – tudtuk meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkárától, Kovács Istvántól. Közülük eddig 486-an jelentkeztek be a minősítésre, és 343-an kapták meg a védjegyet – derül ki a HotelStras oldaláról. A többieknek jelenleg hivatalosan nincs csillaguk.

Kovács István szerint egyébként a szállodák többsége felkészülten jelentkezik a minősítésre, és meg is felel. De így is mintegy 10-15 százalék azok aránya, akik elsőre nem mennek át a „vizsgán”. Nekik javaslatokat tesznek arra, hogy milyen beruházásba fogjanak, vagy például hogyan változtassanak a szervezésen.

Közülük van olyan hotel, amelyiknek nagyon elhúzódik a minősítése. Az eddigi tapasztalatok alapján 5-10 százalék alatt van azoknak a jelentkezőknek az aránya, akik végül feladják a csillagszerzést.

Ellenőrzik is

Egy minősítés 4 évre szól. Amelyik hotel megszerzi a csillagjait, az pedig számíthat rá, hogy később ellenőrzik, tartja-e a színvonalat. A korábbi önminősítési rendszerben erre nem volt példa – tudtuk meg a főtitkártól.

Panasz alapján akár a csillagok visszavonására is sor kerülhet, de eddig ez nem fordult elő. Viszont a megesett, hogy a vendég jogos észrevétele alapján a HotelStars „eljárt” és felszólította a szállodát a probléma orvoslására. A csillagot akkor vonnák meg, ha ennek a kérésnek nem tenne eleget az adott hotel.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a vendégnek érdemes megnéznie, hogy melyik szálloda milyen minősítést kapott, s hogy mi jár az odautazónak az adott csillagszámért.

A régi napraforgókat is megtarthatták

A falusi vendéglátóknál annyiban más egy a helyzet, hogy náluk csillag helyett napraforgók jelölik a minőséget, amihez persze más elvárások tartoznak. S ennél a szállástípusnál meg lehetett tartani a régi napraforgókat is – tudtuk meg a Falusi és Agrárturizmus Országos Szövetségének irodavezetőjétől, Horváth Balázstól.

Így a mintegy 3200 falusi szálláshelyből nagyjából ezer szállásadónak vannak régebbi napraforgói, az új minősítést pedig eddig 393 hely szerezte meg. A falusi szállásadók közül mintegy 1-3 százalék nem kapja meg egyébként a tanúsítást, többnyire azért, mert nem felel meg az elvárt színvonalnak, nincs meg minden kötelező berendezési tárgya, vagy mert olyan kicsik a helyiségei, hogy valószínűleg a szálláskiadási előírásoknak sem igen felel meg.

Jobban szelektál

A vendégek számára talán az lehet a leghasznosabb az új napraforgós rendszerben, hogy szórtabb lett a mezőny. Régebben nagyon sok falusi szálláshelynek volt 4 napraforgója, ami nem könnyítette meg a választást azok számára, akik a minőségi szolgáltatást keresték. Most viszont határozottan nehezebb megszerezni a negyedik napraforgót, mint korábban. Ami Kovács szerint nem probléma. Pont azért nem, mert jobban segíti a választást.

A magyar turisták körében egyébként még kevésbé ismert a napraforgós jelölés, mint külföldön. Annyit érdemes még tudni, hogy az idei évtől a falusiturizmus.hu oldalra csak minősített szállásadók ajánlatait teszik fel.

A minősítésről

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. a szakmai szervezetekkel közreműködve dönt a szálláshelyvédjegyek odaítéléséről. A vendégszoba, vendégház minőségjelképe a korona, a falusi szálláshelyeké a napraforgó, a kempingeké csillag vagy üdülőház-telep osztály, a szállodáké pedig a Hotelstars védjegy.

A védjegyrendszer valamennyi szállástípusnál értékeli:
a szobák, lakóegységek berendezését, felszerelését
a kapcsolódó helyiségek és szolgáltatások (fürdőszoba, konyha, parkoló, pihenőkert) felszereltségét
a nyújtott alapszolgáltatásokat (portaszolgálat, étkezés, takarítás, stb.)
a kiegészítő szolgáltatások választékát (szórakoztató, gyermekbarát lehetőségek, sporteszközök és játékok, konyhai, informatikai stb. felszerelések, aktív kikapcsolódáshoz, relaxációhoz szükséges eszközök)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik