Gazdaság

VÉSZ-présbe került Demján is?

demján-sándor (demján sándor, )
demján-sándor (demján sándor, )

Ismét blokád alá vont néhány épületet a VÉSZ, hogy elérje, a ki nem fizetett vállalkozók megkapják pénzüket. A Tescónál sikerrel jártak, s Demján Sándornál, a VOSZ elnökénél is elérték, hogy végre tárgyaljon velük az Arcadom tartozásáról.

Csütörtökön több helyszínen is blokádot hirdetett a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ). A Tescónál és az Arcadomnál sikerült elérniük, hogy tárgyaljanak velük az alvállalkozói tartozások rendezéséről.

Tesco

Először a Tesco gyáli Logisztikai Központjánál vonult fel a VÉSZ amiatt, hogy korábban két építési alvállalkozót nem fizettek ki. Másfél évi tárgyalással sem sikerült ebben az ügyben eredményt elérni. A blokád viszont eredményes volt: az áruházlánc jogi vezetője konkrét megoldási javaslatot tett a két kisemmizett cég helyzetének rendezésére. Ezenkívül együttműködést ajánlottak arra is, hogy tescós építkezéseken ilyen többet ne fordulhasson elő.

Mi lett a Lidl-üggyel?

A szövetség novemberben a Lidl-t is blokád alá vette. Az ok az volt, hogy a Bécsi úti áruház építésénél a fővállalkozó (Gropius Zrt.) hat alvállalkozónak nem fizetett. Az áruházlánc egyébként rendezte a fővállalkozó felé a számláit, csak az nem jutott tovább az alvállalkozókhoz. A VÉSZ akkor azt akarta elérni, hogy a garanciális visszatartásból az áruház közvetlenül fizessen az alvállalkozóknak, amit a Lidl visszautasított. Végül karácsony előtt egy héttel felfüggesztették a blokádot.

Megkérdeztük a szövetség elnökét, Éliás Ádámot, mi történt tél óta. Elmondása szerint a régi ügy még nem teljesen rendeződött. Viszont azóta számos alvállalkozó küldött jelzést arról a VÉSZ-nek, hogy a Lidl építkezésein nagyon pontosan fizetik őket, s nem fordult elő az sem, hogy a fővállalkozónál beragadt volna a pénzük.

Arcadom

Az akciócsapatok Demján Sándor irodájához is ellátogattak. Ugyanis a VÉSZ szerint több céget nem fizettek ki a Tóváros Lakópark kivitelezésénél, mely a Demján-csoporthoz tartozó Arcadom beruházása volt.

Demján eddig elzárkózott a közvetlen tárgyalások elől. A jelenlévő VÉSZ-tag cégvezetők közül többen is kifejezték értetlenségüket, hogy a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke miért nem akar tárgyalni vállalkozókkal. Végül a biztonsági szolgálat vezetője közölte Demján Sándor üzenetét: kedden, július 10-én délelőtt 11 órakor kész tárgyalni a VÉSZ elnökével.

A többi akció nem volt sikeres

A Trendexnél azért vonultak fel, mert a cég a VÉSZ megfogalmazása szerint két vállalkozót „kisemmizett”: egyiküket a szegedi Forrás Hotel, másikukat a hévízi Forrás Hotel munkálatainál. Itt nem volt eredményes a demonstráció, ezért a szövetség kilátásba helyezte: a két szállodát akár működő állapotában is „megtámadhatja” (szolidáris erődemonstrációval), ha nem történik meg azonnal a korrekt, jogszerű elszámolás.

A Pere Laurent Kft.-nél egy épületfelújítás miatt tették tiszteletüket, szintén két kifizetetlen alvállalkozó érdekében. Mivel a célszemélyt nem lelték a helyszínen, megüzenték neki, hogy „meg fogják találni” a legközelebbi projektjén.

Az akciót a CIB egyik fiókjánál zárták, ahol a bank beruházásait kísérő pénzleszívás miatt jelentek meg. A VÉSZ állítása szerint a bank tönkretette egyik társukat, és nem hajlandó tárgyalni sem vele. A fiókot 15 perc után bezárták.

Hétfőn folytatják

Visszatérnek a CIB-hez, de már nemcsak egy fióknál fognak felvonulni a szövetség aktivistái. Tönkretett, kisemmizett társaik védelmében aznapra akciókat terveznek a Gropius Zrt. és a Hérosz Zrt. felszámolói ellen, és meglátogatják a Nemzeti Galériát, valamint a CODEX Zrt. budakeszi nyomdáját is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik