Gazdaság

ÚJ KEZEKBEN A TV3 – Átformálják

Versenyképes televízióvá akarják fejleszteni a TV3-at új többségi tulajdonosai. Köztük van a kereskedelmi tévépályázaton Írisz néven indult, s vesztesnek nyilvánított Első Magyar Kereskedelmi Televízió (MKTV) Rt. fő tulajdonosa, a Central European Media Enterprises (CME) is. Az adásvételi szerződések múlt heti aláírása független az ORTT ellen indított pertől; annak megnyeréséért az MKTV továbbra is teljes erőbedobással küzd - mondta a Figyelőnek Baló György, az Írisz tévé frontembere, aki jelenleg a TV3-at irányítja.

Mennyiben azonosak a TV3 új tulajdonosai az MKTV mögött álló cégekkel?

– Az MKTV Rt. egyik tulajdonosa, a CME magyar partnerével, a Hypo-Securities Hungaria Rt.-vel együtt vásárolta meg a TV3-at birtokló Budapesti Kommunikációs Rt. 89 százalékát.

Kik voltak az eladók?

– A Fővárosi Önkormányzat, valamint pénzügyi és magánbefektetők adták el a részüket. Megtartotta tulajdonát a kanadai Alliance Communications Corporation filmgyártó és forgalmazó cég magyar vállalkozása, az Alliance Hungary Kft., s minimális részesedéssel tulajdonos maradt az egyik alapító, Buzási Péter is.

A Budapesti Kommunikációs Rt.-t 1,146 milliárd forintos induló vagyonnal jegyezték be a cégbíróságon. Mint hírlik, a részvényeket névérték alatt adták el, s az új tulajdonosok átvállalták az adósság egy részét.

– Névérték alatt vásároltuk a részvényeket – erről ennyit mondhatok. Az adósság több százmillió forintos nagyságrendű, s az új tulajdonosok részesedésük arányában vállalták át a terheket.

Miért egy meglévő televíziót vásároltak? Korábban arról szóltak a hírek, hogy műholdas csatornát bérelnek.

– A CME valóban bérel helyet az új Hot Bird 3 műholdon, s ezzel is vannak tervei. A TV3 megvásárlása mellett szólt, hogy így gyorsan be lehet lépni a piacra. Október 26-tól már az új műsort sugározzuk. Mondhatni, a TV3 egy olyan vonat, amelyre fel lehet szállni; igaz, a mozdonyt korszerűsíteni kell.

Mennyit fektetnek még be ide?

– Nem annyit, mint amennyit egy országos csatornába fektetne az MKTV Rt., de eleget ahhoz, hogy bárkinek versenytársa lehessünk a piacon. Döntő fontosságú az a több mint ötmilliárd forint értékű, tízezer órányi filmkészlet, amelyet már korábban megvásároltunk. Elsőrangú, világsikerű filmekről és sorozatokról van szó. A TV3 jelenleg a háztartások 35-40 százalékába jut el, ezt szeretnénk növelni. A lehetőségek között a jóval költségesebb analóg műholdas sugárzás is szerepel. Többet kell költeni marketingre is.

Hogyan növelik részesedésüket a reklámtortából? A Mediagnozis adatai alapján, a TV3 a televíziós reklámköltés kevesebb mint egytizedét vonzza.

– Szeretnénk versenyképesek lenni a reklámpiacon is, bár tudatában vagyunk annak, hogy nem érhetünk el akkora reklámbevételt, mint egy országos televízió. Az a célunk, hogy ahol fogható a TV3, ott a legtöbben ezt nézzék. Nem titok, hogy ha nem tudunk mindenkihez eljutni, akkor elsősorban a tehetősebb nézőket szeretnénk megcélozni, mert a hirdetők számára ez érték. Ebből a szempontból kedvező, hogy azon a területen, ahol a TV3 látható, az ország összesített vásárlóerejének 60-66 százalékát képviselő emberek élnek.

Ha a bíróság a javukra dönt, nem bizonyulhat felesleges befektetésnek a TV3 megvásárlása?

– Részben éppen a győzelem reményében vettük meg a TV3-at. Ez a csatorna az Írisz kisunokája. Ha a bíróság úgy dönt, hogy holnaptól sugározhatunk földi frekvencián, a nézőknek nem kell várakozniuk…

Az idén ötvenéves, bölcsész végzettségű Baló György 1970-től 24 éven át dolgozott a Magyar Televízióban. Volt a TV-Híradó, a Stúdió kulturális magazin és a nyári olimpiai játékok műsorvezetője. 1975-től 1988-ig a Külpolitikai Szerkesztőség munkatársa, 1989-től 1990-ig a TV2 igazgatója és a Napzárta főszerkesztője. 1990-ben amerikai egyetemeken tartott előadásokat a German Marshall alapítvány meghívására. Kapott Rózsa Ferenc és Balázs Béla díjat, valamint Pulitzer emlékdíjat. Miután elment az MTV-től, a Drót című heti kábeltévés hírmagazin főszerkesztője és műsorvezetője, majd elhagyva a televíziós újságírást, a 2002 Kft. ügyvezetője, most pedig a TV3 megbízott vezérigazgatója lett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik