Élet-Stílus

50 éve balról jobbra váltottak a svédek

1967. szeptember 3-án, azaz ma ötven éve, hogy Svédországban áttértek a baloldali közlekedésre. Az átállás kommunikációja és kampánya annyira jól sikerült, hogy alig voltak balesetek.

A váltás

Dagen H (a H betű a svéd högertrafic, jobb oldali forgalom szó rövidítése), azaz H-napnak nevezték szeptember 3-át, aminek a forgatókönyve az alábbi szerint alakult:

  • hajnali 1 és 6 között minden olyan járműt kitiltottak az utakról, ami nem létszükséglet miatt járt,
  • 4 óra 50 perckor minden járműnek meg kellett állnia,
  • 4 óra 55 perckor át kellett térnie az út jobb oldalára,
  • 5 órakor mindenki továbbindulhatott.
A kampány logója.

Stockholmban és Malmőben a tiltás tovább tartott: szerda 10 órától vasárnap délután 3-ig. Az egyik legnagyobb problémát az egyirányú utcák jelentették, főleg akkor ha buszok is jártak arra: ebben az esetben az út másik oldalára kellett építeni a buszmegállókat. Figyelni kellett arra is, hogy megcseréljék a reflektorokat, hogy ne világítsanak a szembejövő vezetők szemébe.

A váltás első napján 157 kisebb balesetet jelentettek, ebből 32 személyi sérülés volt. Másnap, hétfőn 125 közlekedési baleset volt, ami a megelőző hétfők adataihoz képest (130-198 darab) alacsony volt, ráadásul egyik sem volt komoly.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik