A párizsi nudisták mindent ledobhatnak magukról az elkövetkező hetekben a város keleti oldalán található Bois de Vincennes parkban.
Penelope Komites, a francia főváros parkjaiért is felelős alpolgármester elmondta, a nudista terület a nyilvános terek használatára irányuló nyitott gondolkodásuk részeként valósulhatott meg.
Az egyelőre tesztüzemben működő park augusztus 31-én csütörtökön nyitotta meg kapuját, és egészen október 15-ig lesz látogatható helyi idő szerint reggel nyolctól este fél nyolcig.
A tisztviselők elmondása szerint a kukkolással szemben zéró toleranciát hirdettek.
Ez egy igazi boldogság, szabadság a naturistáknak
– nyilatkozott Julien Claude-Penegry, a Párizsi Naturisták Szövetségének képviselője, hozzátéve, hogy becsléseik szerint több ezren használják majd a parkot.
Párizsban korábban is működött egy nudista uszoda, ahol hetente három alkalommal megmártózhattak meztelenül a naturisták.
Közvélemény-kutatások szerint Franciaországban 2.6 millióan rendszeresen járnak nudista helyekre.
(The Guardian, kiemelt kép: Thinkstock)